Gazdaság hvg.hu 2023. szeptember. 01. 18:40

Visszakapta illegálisan lerakott szemetét egy cég a II. kerülettől

A szemétkupacban talált iratok alapján derült ki, hogy ki volt a szemetelő.

„Visszavittük az illegálisan lerakott hulladékot eredeti tulajdonosának" - írta Facebook-bejegyzésében Őrsi Gergely II. kerületi polgármester, kifejtve, hogy a kerület egyik utcájában hagyott szemétkupacban iratok egész sorát találták meg, így könnyen megállapítható volt, hogy a hulladék az OVB nevű cégtől származik.

Mint írta, „az ilyen hulladékkupacok esetében mindig igyekszünk megtalálni, honnan is érkezhetett, és amikor ez sikerül, visszavisszük eredeti tulajdonosának, miközben megindul a megfelelő eljárás.”

Bejegyzésében a polgármester szemetelés helyett azt ajánlotta a cégnek, hogy inkább vegyenek részt egy-egy közösségi takarításon, esetleg ültethetnek fákat, Miyawaki-erdőt, ezzel jót is tesznek, és pozitív reklámértéke is lehet hasonló akcióknak.

(Nyitóképünk illusztráció.)

zöldhasú
Hirdetés
EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.