Hétfőtől végleg búcsúzik minden kormányzati pozíciójáról az egykori technológiai és ipari miniszter.
Felmentette Orbán Viktor kormányfő két eddig megmaradt kormányzati pozíciójából is Palkovics Lászlót, aki tavaly őszig vezette a Technológiai és Ipari Minisztériumot. A hétfő esti Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat értelmében Palkovics László már nem az elnöke
- sem a Magyar-Izraeli Gazdasági Együttműködési Vegyes Bizottság magyar tagozatának,
- sem pedig a Magyar–Baden-Württembergi Vegyes Bizottság magyar tagozatának.
A döntés értelmében mindkét posztot Lantos Csaba energiaügyi miniszter kapja meg.
Palkovics László tavaly novemberben távozott miniszteri posztjáról, miután a kormány új minisztériumot gründolt az energiaügyek, melynek élére Lantos Csaba került. Palkovics nem maradt feladat nélkül, előbb az N7 Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Holding Zrt. vezérigazgatói (ahol ötmilliós fizetést kap), majd a győri egyetem alapítványának kuratóriumi elnöki posztját kapta, de a Rába Nyrt. felügyelőbizottságának élére is őt jelölték.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.
