Gazdaság hvg.hu 2023. február. 28. 10:48

Kirúg 1200 embert a Magyar Posta

A cég leépítésről szóló közleményében többször is szerepel a „szankció” szó.

A Magyar Posta hatékonyságának növelése és működési stabilitásának megőrzése érdekében kényszerű döntést hozott: elbocsátanak 1200 főt – áll a cég közleményében. „A létszámcsökkentés a szolgáltatási színvonalat nem érinti, a társaság célja továbbra is az, hogy az ország minden pontján magas minőségű szolgáltatásokat nyújtson lakossági és üzleti partnerei számára egyaránt” – teszik hozzá.

Az állami cég közleménye siet visszhangozni a kormány által kitalált jelszavakat, így kijelentik, a nehéz gazdasági helyzetet csakis „az Európát sújtó és elhúzódó szankciós energiaválság” okozta, a létszámleépítésre pedig azért van szükség, hogy a Posta „a jelenlegi szankciók sújtotta gazdasági helyzetben is meg tudja őrizni működésének stabilitását”.

„Társaságunk hangsúlyozza, hogy a Magyar Posta által korábban meghirdetett új posta partneri program lehetőséget biztosíthat arra, hogy az érintett dolgozók a szerződött partnereknél kerüljenek további foglalkoztatásra, de a vállalat együttműködik a kormány foglalkoztatáspolitikáért felelős szervezeteivel is annak érdekében, hogy segítse a minél gyorsabb elhelyezkedést” – zárul a közlemény.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.