Gazdaság hvg.hu 2023. január. 24. 08:18

Mégsem lesz csoportos létszámleépítés a postánál

A tervezett formában nem hajtják végre a létszámcsökkentést, de felülvizsgálják a hatékonyság javításának lehetőségeit.

Októberben jelentette be a Magyar Posta Zrt., hogy 366 postahely ideiglenes bezárása mellett csoportos létszámleépítést tervez végrehajtani, amelynek keretében 300 embert küld el. November közepén be is zártak a posták, januárban azonban több – önkormányzati közreműködéssel – újra kinyitott. Emiatt kérdezett rá (pdf) Oláh Lajos, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszternél, hogy hol tart az elbocsátások folyamata.

A tárcavezető helyett Fónagy János államtitkár válaszolt (pdf), aki azt közölte, hogy a posta november 8-án kinevezett menedzsmentje

a tervezett csoportos létszámcsökkentés szükségességét felülvizsgálta, és azt a korábban bejelentett szándékkal ellentétben a tervezett formában nem kívánja végrehajtani. Erről az Üzemi Tanácsot már tájékoztatták”.

Azt is hozzátette Fónagy, hogy a társaság vezetése „ismételten felülvizsgálja az irányítási-szolgáltatási szervezetek tekintetében a hatékonyságjavítási lehetőségeket és a későbbiekben dönt a szükséges intézkedésekről”.

A posta korábbi vezérigazgatóját, Schamschula Györgyöt szeptember közepén hívta vissza Nagy Márton, a helyére pedig Balczó Barnabást jelölte ki novemberben. Balczó 2016 óta a társaság felügyelőbizottsági elnöke, eddig az MFB Invest vezérigazgatója volt. A miniszter tehetséges menedzsernek tartja, és azt várja tőle, hogy tegye fenntarthatóvá, teljesen újítsa meg a társaság belső működését.

(via 24.hu)

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.