Gazdaság hvg.hu 2023. február. 22. 06:20

A rendőrség szerint nem bűncselekmény, hogy titkos adatok kerültek ki a KSH-tól

Polt Péter ugyan feljelentésként értékelte az MSZP frakcióvezetőjének kérdését az adatszivárgási ügyről, de a rendőrség szerint nincs itt semmi látnivaló.

Hivatali visszaélés, vagy bennfentes kereskedelem gyanúja állhat-e amögött, hogy a Makronóm Intézet a hivatalos adatközlés előtt napokkal megkapta és nyilvánosságra hozta a KSH kiskereskedelmi adatait? Erről tett fel kérdést az MSZP-s Tóth Bertalan Polt Péternek. A legfőbb ügyész feljelentésként értékelte az írásbeli kérdést, továbbította is a rendőrséghez. Azonban mint Polt válaszából kiderül, a nyomozó hatóság ezt elutasította, mert a bűncselekmény gyanúja hiányzik – szúrta ki a Népszava.

A György László kormánybiztoshoz több szálon kötődő Makronóm Intézet napokkal a hivatalos publikálási dátum előtt megkapta a decemberi kiskereskedelmi adatokat, majd kiküldött a sajtónak egy levelet, benne olyan számok elemzésével, amelyeket hivatalosan meg sem kaphatott volna. A KSH vizsgálata azt állapította meg, hogy a statisztikai hivatal szabályosan adta ki a számokat megjelenés előtt egy arra jogosult külső szereplőnek, aki viszont a szabályokat megsértve továbbadta a Makronómnak.

Hogy ki volt a szivárogtató, azt nem közölték. Hivatalosan mindenesetre csak a legfontosabb állami szereplők kaphatják meg az adatokat jóval a publikálás előtt.

 

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Matalin Dóra 2024. december. 18. 19:30

Mazzag Izabella, az Azahriah-film rendezője: Az a hitvallásom, hogy nem kell mindent érteni, néha elég csak érezni

Elvégezte a Táncművészeti Egyetemet, de tudta, hogy az SZFE-re kell járnia. A Színművészeti átalakítása óta szimbolikus rémálmai vannak. <strong>Falkám című filmje sikere váratlanul érte, azóta állandóan a pszichés betegségről kérdezik. </strong>Szívesen válaszol, mert sok pozitív visszajelzést kap, hogy mennyi embernek segít ezzel. HVG-portré.