Domány András
Szerzőnk Domány András

Kiemelt kulturális programsorozatot támogat a magyar kormány Törökországban.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd délután jelentette be a török kollégájával, Mevlüt Cavusogluval közös budapesti sajtótájékoztatón, hogy kiemelt stratégiai partnerségi megállapodás létrehozásáról kezdődött tárgyalás Magyarország és Törökország között. Késő este pedig megjelent a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amely 835 millió forintot utal ki a jövő évi költségvetésből egy kiemelt törökországi kulturális programsorozatra.

A szervezés és lebonyolítás Csák János kulturális miniszter feladata, Szijjártóval együttműködve. Ő felel a szükséges beszerzésekért is, és erre a rendezvényre nem vonatkozik az a csaknem 10 éve érvényes tilalom, amely szerint a kormány irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szervek a beruházások keretében nem vásárolhatnak informatikai eszközöket, bútorokat, személygépjárműveket, telefonokat.

Ez a 2024-es, még el sem készült büdzsé terhére ment – tehát azt írták elő, hogy amikor majd készül az a költségvetés, erre félre kell tenni benne pénzt –, de belenyúltak a 2023-as költségvetésbe is, idén már harmadszor, mióta tavaly december végén teljesen újraírták az egészet. Ezúttal az önkormányzatok támogatására szánt keretből adtak oda 15 millió forintot Kenderes működési kiadásaira.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.