Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
A globalizáció és a szabadkereskedelem helyett a befelé fordulásról, a nacionalizmusról és persze a háborúról szólt az elmúlt év – csupa olyasmiről, ami a hétfőn kezdődő Világgazdasági Fórum antitézise. A Covid miatt megszakadt ellátási láncok továbbra sem épültek teljesen vissza, és az USA protekcionista fordulata miatt lehet, hogy nem is fognak. Csak pár napon múlt, hogy a magángéppel érkező vendégsereget ne zöldellő pályák fogadják a svájci síparadicsomban. Minden azt üzeni a milliárdosdzsembori vendégseregének, hogy változás kell.
Három év után először tartják meg ezen a héten a hagyományos menetrendje szerint a Világgazdasági Fórumot Davosban. Az összeesküvés-elméletek híveinek talán legkedvencebb céltábláját adó milliárdosdzsemborit utoljára még épp a koronavírus-járvány pandémiává minősítése előtt tartották meg a szokásos, januári időpontjában – 2021-ben virtuális csúcsot rendeztek, tavaly pedig a Covid-variánsok terjedése miatt májusra csúsztatták el az egy hétig tartó gyűlést.
A tavalyi még elég takaréklángon ment, abból a szempontból, hogy normálishoz képest sokkal alacsonyabb létszámú volt a vendégsereg, a hétfőn kezdődő, idei fórum azonban már ismét ereje teljében lesz. A szervezők több mint 2700 látogatót várnak, köztük 52 államfővel, 56 pénzügyminiszterrel, 19 központi banki vezetővel, 30 kereskedelmi és 35 külügyminiszterrel, 39 nemzetközi szerv vezetésével és mintegy 1500 vállalatvezetővel. Egy jelentős hiányzó lesz csak: Oroszország. Ők az egyik oka annak, hogy az idei davosi csúcs az identitáskeresésről szól majd, mivel az a világrend, ami a Világgazdasági Fórum eszménye, épp kifordul magából.
Olyan pofont kapott a globalizáció a Covidtól, hogy a háború adta a másikat
"Együttműködés egy széttöredezett világban" – ez az idei Davos szlogenje, és hát nem véletlenül. A Világgazdasági Fórum alapból a globalizáció ünnepe, ahol minden égető kérdésre a szabadpiac és a kapitalizmus a válasz. Mindkettő sorozatban kapta a gyomrosokat az elmúlt néhány évben: a Covid felszabdalta az ellátási láncokat, melyek még mindig nem tudtak teljesen visszaépülni, és senki sem tudja, mit hoz majd Kína egyelőre tragikusan alakuló újranyitása. A távol-keleti nagyhatalom és az USA között egyre éleződik az ellentét, ami felerősíti a protekcionista törekvéseket, az orosz–ukrán háború pedig teljesen felforgatta Európa energiaellátását, és a globális élelmiszer-ellátás új krízisével fenyeget. A pesszimista előrejelzések szerint idén recesszióba fordulhat a világgazdaság harmada, a klímaváltozás pedig megállíthatatlannak tűnik. Olyan ütemben érkezett egymás nyakára minden rossz, hogy már új fogalmat is bevezettek a helyzet leírására: ez a polikrízis kora.
Az előzetes nyilatkozatok ennek megfelelően jelölték ki a mostani csúcs fő fókuszpontjait. Természetesen kiemelt figyelmet kap majd az orosz–ukrán háború, amit valami előremutatóbb módon kéne kommentálni, mint hogy a vérontás rossz, a béke és a prosperálás meg jó. Volodimir Zelenszkij jelezte, hogy részt vesz a dzsemborin, valószínűleg videós bejelentkezés formájában. Az ukrán elnök minden bizonnyal a nemzeti határok és az emberi jogok védelmére, valamint Oroszország elítélésére és az Ukrajnának juttatott további segítségnyújtásra szólítja majd fel a milliárdos közösséget, és bizonyára sikert is arat majd. De a davosi közösség, illetve tágabb értelemben a Nyugat az ukrajnai invázióval kapcsolatban kialakított álláspontja egyáltalán nem meghatározó a világban.
A bolygó lakosságának többségét valójában hidegen hagyja az ukrajnai vérontás, pusztán azért, mert a kontinenstől távol élnek, és megvannak a saját kríziseik, háborúik. Ráadásul még képmutatásnak is érezhetik azt, hogy a Nyugat milyen szinten köteleződött el az ukránok segítése mellett – miközben az Afrika, Ázsia és Óceánia katasztrófa- vagy fegyvereskonfliktus-sújtotta övezeteinek a szép szavakon túl csak sokkal fékezettebb lelkesedésű segítség jut.
A Financial Tracking Service humanitárius segélyvállalások teljesülését követő adatbázisa szerint tavaly az Ukrajnában szükséges segélyeket 80 százalékban juttatták is, míg például a polgárháború által szétdúlt Etiópiában csak 48 százalékban teljesült a szükséges segítségnyújtás, pedig ott "csak" 3335 millió dollárra volt szükség, míg Ukrajnában 4292,5 millióra. Ukrajnánál csak a Közép-Afrikai Köztársaság segélyigényét elégítették ki nagyobb arányban 2022-ben, mégpedig 82 százalékban, de ott az ukrajnai összeg alig több mint tizedére, 461,3 millió dollárra volt szükség.
A világ leggazdagabb egy százalékához kétszer annyi vagyon került, mint a maradék 99 százalékhoz összesen
Az utóbbi két évben a világ nagyjából 42 billió dollárnyi vagyont termelt ki. Ennek közel kétharmada a leggazdagabb egy százaléknál landolt.
És nem csak a fentiek miatt zúdulhat a korábbinál is erősebb népharag a davosi vendégekre. Az Oxfam szokásához híven a csúcs kezdetére időzítve tette közzé éves kimutatását, mely szerint a 2020 óta globálisan megtermelt 42 ezermilliárd dollár összértékű vagyon közel kétharmada, vagyis 26 ezermilliárd dollár a világ leggazdagabb egy százalékához – a Világgazdasági Fórum törzsvendégeihez – került. Ez nagyjából kétszer annyi pénzt jelent, mint amekkora a világ maradék 99 százalékának tulajdonában van. Az EU leggazdagabb 1 százaléka pedig 2020 és 2021 között 44 eurót zsebelt be minden, az államszövetségben megtermelt 100 euróból, miközben a legalsó 90 százalék jussa mindebből kevesebb mint 10 euróra jött ki.
Az Oxfam szerint az elmúlt 25 évben először fordul elő az, hogy az "extrém vagyonok" növekedésével együtt az "extrém szegénység" is növekedett. Jelentésük szorgalmazza is, hogy vessenek ki új adókat a szupergazdagokra, azonnali hatállyal, a befolyó összegeket pedig költsék az egyenlőtlenségek felszámolására. Itt lesz a lehetőség, hogy a szupergazdagok is elmondják, mit gondolnak erről.
Világméretű bezárkózástól félnek
Első lendületből álló vastaps kísérte Joe Biden tavaly augusztusban elfogadott, inflációcsökkentő törvénynek nevezett, valójában a zöld átállást iszonyatosan megtoló csomagját. Nem csoda, hiszen az amerikai elnök közel 400 milliárd dollárnyi összeget zúdít vele a megújuló energia, az elektromos közlekedés, valamint a félvezető-gyártás területén tevékenykedő cégekre a világ második legnagyobb károsanyag-kibocsátású országában.
Csakhogy Biden természetesen nem puszira adja az ösztönzőket, ahhoz, hogy a cégek elnyerjék a támogatásokat, vállalniuk kell, hogy a gyártási folyamatokat az USA-n belül oldják meg. Az otthoni munkahelyteremtés még mindig nagyon szép dolognak tűnik, ha valaki Amerikából olvassa a híreket, azonban az ilyesmi további szöget ver a globalizáció koporsójába, hiszen a hazai fejlesztés egyúttal a szövetséges országokban fenntartott üzemek leépítésével jár együtt. És még csak nem is arról van szó, hogy az amerikai központú vállalatok a nagyhatalmak közti verseny új lépéseként bezárják a kínai gyáraikat.
A globalizáció hívei között egyre erősebbek azok a félelmek, hogy Biden csomagja ösztönzőversenyt robbant ki a nyugati féltekén, így nem csak Kína gyengül, de hátat fordít egymásnak az USA és Európa is, hiszen az amerikai elnök azzal, hogy a teljes gyártás hazavitelét szabta a segélyek utalása alapfeltételéül, egyúttal ajtót is mutatott az európai beszállítópartnereknek is, vagyis ironikus módon America firstebb lett elődjénél és ellenfelénél, Donald Trumpnál.
Ezért titulálta a csomagot decemberben Emmanuel Macron "az iparunk gyilkosának", és ezért kíséri majd megkülönböztetett figyelem Ursula von der Leyen felszólalását Davosban. Ha Von der Leyen bejelenti, hogy az Európai Unió Biden csomagjára egy hasonló és hasonló léptékű, saját csomaggal válaszol, akkor tovább sérülhet a világkereskedelem rendszere, ami magasabb fogyasztói árakat, fejlesztési nehézségeket és a politikai együttműködésre leselkedő újabb veszélyeket szülhet, nem beszélve arról, hogy be is biztosíthatja a két kontinens gazdasági elhidegülését.
Pedig az USA-nak is szüksége lenne arra, hogy megmaradjon az együttműködés. A protekcionista fordulatuk leglátványosabb lépése nem ez a csomag volt, hanem az, Biden megtiltotta a chipek és egyéb high-tech áruk exportját Kínába, ami viszont akkor lehet csak eredményes, ha a két nagy félvezető-gyártó, a holland ASML és a japán Tokyo Electron új partnerként nem lép a helyükbe.
Ez még nem történt meg, de az amerikai protekcionizmusnak az Economist szerint már meg is vannak az első jelentős hatásai. Mint rámutatnak, az elektromos járművek akkumulátorai és egyéb zöld átálláshoz szükséges eszközök gyártásához nélkülözhetetlen nyersanyagkincset birtokló országok közül Indonézia már be is tiltotta a nikkelexportot, Argentína, Bolívia és Chile pedig OPEC-módra összefoghat, és közösen dönthet a ritkaföldfémek kitermelési volumenek kontrolljáról. Mondhatni, európai szempontból épp jókor találta meg Svédország a saját ritkaföldfémmezejét, így valószínűleg nem okoz majd megoldhatatlan problémát, ha a kontinens szinte egyedüli beszállítója, Kína is a szigorítás mellett dönt.
A bezárkózás további problémája, hogy szükségszerűen párhuzamos ellátási láncok épülnek ki tech, zöldenergia és aksiberuházások terén, ezek lokális újrateremtése a lap becslése szerint a globális GDP 3,2-4,8 százalékába, 3,1-4,6 ezermilliárd dollárba kerülhet a világnak.
A kihagyhatatlan klímaváltozás
Bár Svájcot épp a csúcs előtt kapta el a kiadós havazás, nem sokon múlt, hogy a milliárdosokat zöldellő sípályák fogadják, emlékeztetve őket arra, hogy mi is korunk legnagyobb krízise. És olyan se nagyon volt még, hogy a davosi csúcs beszédeire előzetesen úgy tekintenek, mint a következő ENSZ-klímacsúcs felvezetésére, most mégis ez van.
A klímaváltozás alapból megkerülhetetlen minden világmegfejtő gyűlésen, de most még az is aláhúzza az éghajlati krízis jelentőségét, hogy az orosz energiáról való leválás érdekében Európa rohamléptekkel halad a zöld átmenethez képest homlokegyenest ellenkező irányba, és rehabilitálja a már majdnem teljesen kivezetett szénenergiát. A nagyobb képet nézve pedig továbbra sem született még megnyugtató válasz arra a kérdésre, hogy a harmadik világban hogyan lehetne megvalósítani a gazdaságok megújuló energiára való alapozását úgy, hogy ott sokszor még a fosszilisokon alapuló gazdaság sem fejlődött ki teljesen. Vagyis nincs pénz, márpedig a megújulós beruházásokhoz az kell, és jó sok.
Klímaügyi szempontból egyébként sem nagyon van álságosabb esemény a világon a davosinál. Épp most mutattak be egy sokatmondó tanulmányt, mely szerint a tavalyi csúcson, ahová a mostaninál sokkal kevesebb vendég érkezett, egy átlagos héthez képest megnégyszereződött a magánrepülőgépek károsanyag-kibocsátása. A 2022-es csúcs hét napja alatt 1040 magángép fordult meg a Davost kiszolgáló reptereken, ami pedig duplája az egy átlagos héten induló magángépeknek. Ezek a gépek együtt egy héten belül akkora emissziót hoztak össze, mint 350 ezer személygépkocsi. Ehhez képest persze idén is ott vannak a vendégek között a BP, a Chevron és a Saudi Aramco vezetői is – vasárnap meg is tartották menetrendszerű tüntetésüket a klímaaktivisták.
Greta Thunberg és Donald Trump párhuzamos valósága Davosban
A Világgazdasági Fórum idei első napján két beszéd is elhangzott, amelyek igencsak éles kontrasztban álltak: nem sok embernek fontosabb a klímaváltozás ügye a fiatal aktivistánál, míg az amerikai elnök szemében ez nem igazán probléma.
Egyszóval kérdéses, hogy pont Davos mi okosat tud mondani klímaügyben. A téma persze nem először kerül itt elő, szó volt már róla 2020-ban is, az akkori vita leginkább Donald Trump és Greta Thunberg "összecsapásáról" maradt emlékezetes. Idén nem tud egymásnak feszülni az USA és a zöldszívű tinik első embere, mert Joe Biden nem megy el Davosba, Thunberget meg a legutóbbi információk szerint rendőrök kísérték el a Lützerath nevű német faluból, ahol most látványos klímatüntetések folynak, mert a települést egy nagyvállalat le akarja dózerolni, hogy hozzáférjen az alatta található lignithez.
Jön a deglobalizáció. Vagy a reglobalizáció
Davos fő kérdése, úgy tűnik, már nem az, hogy jön-e a deglobalizáció, hanem az, hogy milyen szintű lesz? Az orosz–ukrán háborúval szoros összefüggésben tavaly már nagyon látványosan megtorpantak a befektetések. Míg 2021-ben 5,7 ezermilliárd dollár értékben kötöttek üzleteket világszerte, ez tavaly a Refinitiv szerint 3,6 ezermilliárdra fékezett. Ráadásul az éven belül is a lassulás volt megfigyelhető, mert az első félévben még 2,2 ezermilliárd volt az érték, a másodikban meg már 1,4 ezermilliárd. Ez a legnagyobb hathavi fékezés a nyilvántartás 1980-as indulása óta. És ha az orosz-ukrán háború 2023-ban sem ér véget – márpedig egyelőre minden arra mutat, hogy nem ér véget – akkor további lassulás várható.
Azért a kereskedelmi kapcsolatok teljes elvágásától nyilván nem kell tartani, bezárkózva is szükség van partnerekre, de a protekcionista politika felé tolódó államoknak bizonyos esetekben újra kell rajzolniuk az ellátási láncaik közül azokat, melyeket még megtartanak. Ennek látványos példáját szintén az USA hozza, ahol az lett az új jelszó, hogy a gazdaságot a politikai irányváltás szolgálatába kell állítani. Utóbbi elsősorban Kína lenyomását jelenti, ahogy erről már fentebb is több szó esett.
Janet Yellen pénzügyminiszter tavaly novemberi, indiai látogatásán arról beszélt, hogy az USA el akar távolodni azoktól az államoktól, melyek geopolitikai és biztonsági kockázatokat jelentenek az ellátási láncukra. És azt mondta, India az egyik "megbízható kereskedelmi partnerük" – vagyis egyértelművé tette, hogy a jövőben szorosabbra fűzik a kapcsolatukat Kína legnagyobb regionális riválisával. Ennek egyik látványos, korai példája az Apple, mely sokáig a "Kaliforniában tervezve – Kínában összerakva"-modell szerint működött, újabban azonban egyre hangsúlyosabban gyárt Indiában és Vietnámban is. De nem csak azért esett a választás Indiára, hogy ezzel is rálépjenek Kína tyúkszemére, hanem azért is, mert például a Goldman Sachs előrejelzése szerint 2050-re India lesz a világ harmadik legnagyobb gazdasága. A negyedik meg egyébként Indonézia, tehát ha feléjük is közelednek, az sem lesz véletlen.
Deglobalizáció helyett valami másra számít a Világgazdasági Fórum alapítója. Klaus Schwab a Wall Street Journalnak arról beszélt, hogy szerinte a világ a polikrízis idején is egyre inkább csak egymástól függővé válik, és amit ő lát, azt reglobalizációnak nevezi. Szerinte az államközi kapcsolatok megmaradnak, de szükségszerűen egyre jobban a kölcsönös bizalmon fognak alapulni, mivel képtelenség kialakítani olyan közös normákat, szabályokat, melyeket mindenki oszt. Schwab szerint a világ jövője az ilyen, bizalomalapú koalíciókra épülhet.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.
Magasabb adóért tüntettek Davosban milliomosok
