Gazdaság hvg.hu 2022. december. 28. 21:44

Kedvezőbb szinten rögzítik októberig az intézményi távhődíjakat

A pontos hődíjakat még decemberben megismerhetik a piaci szereplők.

A jövő évben a földgáz alapú szolgáltatóknál a jelenlegi szint közel felére eshetnek vissza a települések és intézményeik távhő díjai – közölte az Energiaügyi Minisztérium. Az új díjak három negyedéven át maradnak érvényben, január elsejétől szeptember végéig nem változnak.

A kedvezőbb árazás okai között említik, hogy a nyár végéhez képest kedvezőbben alakul a földgáz tőzsdei ára. A távhő árképzésben alkalmazandó referencia molekulaárat az eddigi gyakorlat szerinti öt egymást követő kereskedési nap helyett hosszabb időszak értékeinek átlagolásával határozta meg a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal. A kiemelt cél az volt, hogy – mint írják –  a földgáz piaci ára és a deviza árfolyam ingadozásából fakadó kockázatokat jobban mérsékeljék.

Az energiaválság előtti árak 2023-ban nem térnek vissza – írja a hivatal közleménye –, ám a lehetőségekhez mérten és a várakozásokhoz képest számottevően nő az önkormányzatok gazdálkodási mozgástere. Hozzátették az is, hogy a pontos hődíjakat még decemberben megismerhetik a piaci szereplők.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.