Avram Glazert Floridában kapták el riporterek, a Manchester United körüli botrányról és a klub lehetséges eladásáról kérdezték.
„Cristiano Ronaldo egy remek játékos, hálás vagyok neki mindenért, amit a csapatért tett és minden jót kívánok neki a jövőre nézve” – mondta Avram Glazer, a Manchester United többségi tulajdonosa a Sky Newsnak. A labdarúgó távozását a klub jelentette be néhány napja, miután a focista a MU tudta és beleegyezése nélkül adott interjút Piers Morgannek, amelyben kemény kritikákat fogalmazott meg. A MU-ban először 2006 és 2009 között, majd 2021 nyarától játszó portugál sztárjátékos a botrányt kavart interjúban azt mondta, a két időszak között semmit nem fejlődött a klub, valamint Ten Hag vezetőedzőt is kritizálta.
Az üzletembert a Ronaldo-ügyön kívül a klub eladásáról szóló értesülésekről is kérdezték, amelyet Glazer lényegében elismert, amikor azt válaszolta: "Eljött az idő, hogy megvizsgáljuk a stratégiai alternatívákat". Arról azonban nem osztott meg részleteket, hogy miért most döntöttek az eladás mellett.
A Manchester Unitedet legutóbb 3,75 milliárd fontra becsülték, azonban Glazerék ennél sokkal többet szeretnének kapni a klubért. A csapat gyakorlatilag tíz éve, sikeredzőjük, Sir Alex Ferguson visszavonulása óta gödörben van, nem nyertek sem bajnokságot, sem Bajnokok Ligáját, egyedül egy Európa Liga-győzelmet tudnak felmutatni.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.