Azt még nem tudják, ki robbantott.
Robbanóanyagok nyomait találták meg az Északi Áramlat azon pontjain, ahol a vezeték súlyosan megsérült – írja a Reuters a svéd ügyészség bejelentése alapján.
A svéd és a dán hatóságok négy komolyabb sérülést vizsgáltak meg az Oroszországot és Németországot a Balti-tengeren keresztül összekötő Északi Áramlat I. és II. vezetékeken. Dánia már októberben közölte, hogy az előzetes vizsgálataik eredményei alapján kijelenthető, hogy a gázszivárgást robbanások okozták.
Azonban a nyomozás jelenleg is folyamatban van, továbbra is azt kutatják, hogy a ki követhette el a merényletet.
Az Északi Áramlat vezetékeit ért támadásokról itt írtunk bővebben:
A háború már itt van az Európai Unió területén, csak rendhagyó eszközökkel vívják
Az Európai Unió sem kerülhette el, hogy háborús övezetté váljon, itt azonban nem fegyverek dörögnek, hanem a civil infrastruktúrát bénítják meg. A szaporodó esetek miatt Brüsszelben fokozott éberségre intenek, ám az Orbán-kormány a biztonság megteremtésében is önálló utat jár.
Az Északi Áramlatot szeptember végén érte támadás. Az oroszok nyugati provokációt, a NATO pedig szándékos szabotázst emlegetett, azonban mindkét fél tagadja, hogy szerepe lett volna a vezetékek sérülésében.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.