Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Első ránézésre csak egyes személyek változtak az új kormányban, ahol a gazdasághoz köthető témák kilenc tárcavezetőhöz is köthetők lesznek majd. Ha alaposabban megnézzük, akkor azért jól kivehető az a stratégiaváltás, amely miatt várni kellett az ötödik Orbán-kormány megalakulására.
A kormány összetételét alapvetően az határozza meg, milyen stratégiai célokat tűz ki – erről beszélt a választás után tartott sajtótájékoztatóján Orbán Viktor, aki épp emiatt úgy tartotta reálisnak, hogy május végére alakul meg a kabinetje. A kormánytagok parlamenti eskütétele előtt a miniszterelnök már irányt is szabott: „Megőrizni, sőt megerősíteni a Kárpát-medence és Magyarország fizikai, anyagi és szellemi kulturális biztonságát, támogatni a magyar családokat, tőkeerőssé izmosítani a magyar vállalkozásokat és növekedési pályán tartani a magyar gazdaságot” – sorolta.
Hogy ez mit is jelenhet a gazdaságpolitikában 2022-ben?
A kiszámíthatatlan gazdasági helyzet („önálló és önellátó”) menedzselése az életszínvonal látványos csökkenése nélkül, a növekedési pálya fenntartásával.
Orbán április 6-án (is) arról beszélt, mindent meg fog tenni azért, hogy ameddig csak lehet, megvédje a negatív gazdasági hatásoktól a magyar családokat. A legfontosabb ilyen negatív hatás jelenleg az infláció, abban pedig egyelőre reménykedni lehet, hogy a háború miatti ellátási nehézségek inkább az árak emelkedésén keresztül érintik majd a magyarokat, hiány nem várható. A drágulás kivédésére használt kormányzati eszközt itt nem is nehéz beazonosítani, pláne, hogy meghallgatása után a kormányban gazdaságfejlesztési miniszterként debütáló monetáris politikai szakember, Nagy Márton is arról beszélt: ahol ársokkot tapasztalnak, ott nem haboznak majd további árstopot bevezetni, amelyet addig fenntartanak, amíg a sokk fennáll. Vagyis számítani lehet arra, hogy az elmúlt 12 év talán legunortodoxabb gazdaságpolitikai eszköze egy ideig még velünk marad, és arra is, hogy ezt az érintett veszteseknek (az energiacégek és a kiskereskedők) szintén elég unortodox módon kompenzálják: sehogy. Varga Mihály pénzügyminiszter megszólalása alapján az unortodoxia fennmaradhat a különadóknál is – és úgy általában,
a Matolcsy féle gazdaságpolitikai irányzat nem változik, inkább turbósebességre kapcsolhat a volt jegybanki alelnök érkezésével.
Ha azonban hosszabb időtávot nézünk, már kérdés, hogy Nagy Márton képes-e csodát tenni. A hosszú távú stratégia ugyanis „a stabilitás megőrzése”. Nem árt megnézni, ez pontosan mit jelent annak fényében, hogy az elmúlt időszakban jelentősen nőtt az államháztartás hiánya és az államadósság is, miközben a növekvő árakkal szemben a lakosság is egyre bizonytalanabbá válik jövőbeni költéseit (vagyis életszínvonaluk fenntartását, növelését) illetően. Eszközként természetesen megmarad az adórendszer, ahol továbbra is az a cél, hogy úgy nőjön a bevétel elsősorban a fogyasztók befizetéseiből (elsősorban a világrekorder áfából), hogy azok egy pillanatig se érezzék úgy, megkárosították őket, miközben úgy csökkenjen általánosságban a vállalkozásokat terhelő adó, hogy így is nagyobb bevételt lehessen elérni.
A csodaszer azonban nem ez, hanem az elmúlt évek dinamikus növekedésének fenntartása, bármi áron.
Ha valaki olvasott híreket a Covidot megelőző boldog békeidőkben a kínai gazdaságról, meglepődhetett, amikor az elemzők azon hördültek fel, ha a növekedési kilátások 7 százalék alá kerültek. A pekingi vezetés szemében ez volt az a szint, amivel elkerülhetőnek ítélték a megrekedést, vagyis a közepes fejlettség csapdáját. Ugyanebbe a csapdába kerülhet Magyarország is, ha nem újítja meg gazdasága szerkezetét – például a szakképzés népszerűvé tételével, a munkaerőpiac nagyon durva dinamizálásával, a kisvállalkozások versenyképessé tételével –, az azonban jól látható, hogy a kormány próbálkozásai ezen a téren maximum félsikert hoztak. Komoly sikernek tekinthető például az adózói bázis szélesítése, ami komoly összegekhez juttatta a költségvetést (persze ennek egyik eleme, a kata a jelek szerint már túlságosan is sikeres). De mondjuk a kisebb vállalkozások fejlesztési hajlandósága még mindig elmarad az ideálistól (ami csak részben magyarázható azzal, hogy ez a kör sokszor valóban éppen a víz felett él túl az alacsony profitabilitás miatt,) az oktatás pedig az elmúlt évek próbálkozásai ellenére nem követi a munkaerő-szükségleteket – és még hosszan sorolhatjuk a bajokat, és ezt a kormány tagjai előszeretettel meg is teszik. Azt is hozzá szokták tenni: mindez azért problémás, mert akár éveken belül visszaeshet a növekedési tartalék az országban.
Ha pedig visszaesik a lendület, mit csinál egy jó edző? Ha Nagy Mártonnak hívják, elkezd irreálisnak tűnő célokat kitűzni: esetében azt, hogy a magyar növekedés 3,5 százalékkal haladja meg az unió átlagát.
Arról írtunk már, ez mennyire tűnik az eddigi tapasztalatok fényében reálisnak, a nagy kérdés inkább az, hogyan próbálja meg (elsősorban a kkv-knál meglévő) tartalékokat felszabadítani a kormány a magas növekedés és a teljes foglalkoztatottság érdekében. Az adócsökkentés segít, de nem tesz csodát, ahogy az EU-támogatások hatása is korlátozott. Jelentős potenciál lehet azonban abban, ha ezek a cégek megtalálják a piacukat – ahogy az megtörtént az autóiparra rácsatlakozni tudó beszállítói kör esetében. A politikai motivációkon túl ez magyarázhatja, a kormány miért nem tudja elengedni azt, hogy a kiskereskedelemben és az építőanyagiparban is magyar dominancia legyen. Ez egyben azt is jelentheti, hogy a kormány irányt válthat a stratégiai ágazatok esetében: amíg eddig büntetéssel igyekeztek kiszorítani a multikat, most inkább a magyar vállalkozások pusholásával hoznák őket helyzetbe.
Az mindenesetre egyáltalán nem másodlagos, ez azt fogja-e jelenteni, hogy a NER bevásárolja magát a szektorba, vagy egy szélesebb réteg kaphat esélyt. És az sem, egy ilyen, a várakozások szerinti további drágulással járó lépést mikor engedheti meg magának a „családközpontú” ország, ahol az élelmiszerárak a jelentős infláció (és a sokszor nemzetközi összehasonlításban is magas árak) ellenére sokszor még mindig nem fedik a valós piaci viszonyokat.
Persze ha félsikert keresünk a kormányban, akkor nem a diszkontláncoknál kell körbenézni, hanem Pakson: az erőmű 2014-ben kőbe vésett, majd az EU által is jóváhagyott bővítését állításuk szerint még a háború sem állíthatná meg – ha nem állna már így is. A terület – az energiaellátás más kérdéseivel együtt – így kerülhetett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterhez. No meg azért is, mert az energetikára ha lehet, az eddigieknél is inkább politikai, mint szakmai kérdésként tekint a kormány, alárendelve akár a klímaváltozással kapcsolatos döntéseket is a politikai akaratnak. (Ennek megfelelően a környezetvédelem, klímapolitika továbbra is államtitkári szinten jelenik meg a kormánystruktúrában – márpedig a valódi döntések nem itt szoktak megszületni.)
Az energetikához hasonló politikai kontroll látható az uniós stratégia esetében is, ahol ugyan új szereplők is beléptek, ám alapvetően még mindig Varga Judit kezébe adták azt, hogy megvívja „a Brüsszellel szembeni harcot”. Miközben az igazságügyi miniszter veri az asztalt, bejött a képbe – Nagy Mártonhoz hasonlóan tárcákon átívelő hatáskörrel – Navracsics Tibor, aki az uniós források felhasználásáért felel majd, már ha azok megérkeznek végre Varga Judit minden kirohanása ellenére. Bár az elmúlt években az Európai Bizottságot is megjáró - akkor épp igencsak kormánykritikus - Navracsics meghallgatásán azt mondta, ha valaki, ő meg tud egyezni a pénzekről, ám ez nem feltétlenül az ő hatásköre lesz. Az ő szerepe inkább abban lehet fontos, hogy kinevezésével meggyőzze a kormány Brüsszelt: jó kezekbe kerülhet az eddig visszatartott pénz, vagy bármilyen más összeg, amelyről még nem született megállapodás, és amely végső soron a kormány által irányított hatóságok kezébe kerül majd.
Ennél is érdekesebb szerepe lehet az EU-val korábban szintén szoros kapcsolatban levő, a kormányba négy év szünet után visszatérő Lázár Jánosnak ebben a meggyőzésben. A politikus az ellenzéki képviselők egy részét is meggyőzte ugyanis azzal az ígéretével, hogy az állami beruházásoknál igyekszik majd törekedni a transzparenciára, például úgy, hogy érvénytelenítsék azokat a tendereket, ahol csak egy jelentkező van, vagy 8–10 százalékban maximálják a megbízottak profitját. Az uniós és állami források kontrolljában ez kulcsfontosságú lehet – más kérdés, hogy a közbeszerzésekért nem Lázár felel majd, hanem Navracsics Tibor. Félő, hogy a szép ígéretek ellenére előbbinek a piaci kofa szerepe jut: ő lesz például az, aki meggyőzi majd a főváros vezetését (és általában az ellenzéket), hogy igenis szükség van a Városliget további beépítésére, miközben még az erről szóló döntés sem tartozik közvetlenül az ő hatáskörébe. Elmondása szerint legalábbis arról a kormány dönt, mi épüljön, a hogyan lesz az ő feladata.
Bár meghallgatásain Lázár sem mulasztotta el, hogy legalább egy félmondattal ne beszéljen a kiskereskedelem magyarításáról, végül ez sem került hozzá, a kérdést a többi agrárkérdéssel együtt az ágazat által elismert Nagy István viheti a következő négy évben is. Ahogy Nagy Márton, úgy Nagy István számára is komoly teszt lesz a következő négy év abban, sikerül-e az ágazatra öntött rengeteg pénzzel látható eredményt elérni. (Kisebb szerencse, hogy itt a cél nem az EU-átlag, csak a nagy versenytárs lengyelek utolérése, amire Nagy szerint van esélye a magyar agráriumnak.)
Az előbbi felsorolásból is látszik: számtalan olyan (rész)terület van, amelyik több kézbe került az új kormányban. Ez utal arra, mi lehetett Orbán másik stratégiai célja az új kabinettel:
annak elkerülése, hogy bárki túl nagy hatalomra tegyen szert.
Lázár János négy év után újra a kormányban, mint építési és beruházási miniszterVeres Viktor
Például Lázár felügyeli a Palkovics által koordinált vasútépítés végrehajtását, a közbeszerzések felelőseként Navracsics ott áll Lázár mögött, Nagy Márton lenullázhatja az egész projektet, különösen, ha Navracsicsnak azt üzeni az EU, erre nem nagyon lesz pénz. Az persze kérdés, hogy az egymást keresztező kompetenciák rendszere a hatékonyság növeléséhez, vagy a NER gazdasági erőközpontjainak további erősödéséhez vezet majd. És hogy az évtized végére Magyarország Európa egyik legjobb helye vagy Európa legkorruptabb országa lesz majd.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.
