Gazdaság MTI 2022. május. 05. 12:16

Szijjártó: A paksi atomerőmű építési munkálatai hamarosan a következő fázisba léphetnek

A Roszatom vezetői biztosították Magyarországot arról, hogy technológiai szempontból továbbra is képesek a beruházás végrehajtására.

Zhvg
Friss cikkek a témában

Magyarország nemzetgazdasági és nemzetbiztonsági érdeke a paksi atomerőmű két új blokkjának megépítése, a Roszatom pedig képes a beruházás végrehajtására – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután Alekszej Lihacsovval, a Roszatom vezérigazgatójával tárgyalt Isztambulban.

A miniszter elmondta, a tárgyaláson a Roszatom vezetői biztosították Magyarországot arról, hogy technológiai szempontból továbbra is képesek a beruházás végrehajtására. Hozzátette, a magyar atomenergia-hivatal most vizsgálja azokat az engedélykérelmeket, amelyeket beadtak, és azt követően, hogy ezeket megkapják, az erőmű építési munkálatai a következő fázisba léphetnek.

„A nukleáris erő, az atomerőmű két új blokkjának a megépítése Magyarország nemzetbiztonsági, nemzetgazdasági, nemzetstratégiai érdekeit szolgálja, az Magyarország energiaellátását biztosabbá és kiszámíthatóbbá fogja tenni” – jelentette ki Szijjártó Péter.

A miniszter hozzátette, a napi szállításokra épülő energiaágazatok – így a földgáz és kőolaj – tekintetében is nemzetközi viták és kihívások vannak, így szerinte ezért fontos, hogy Magyarország megerősítse a nukleáris energiát, ahol hosszú évekre előre be lehet tárazni a nukleáris fűtőanyagokat, így az atomenergia használata jelentős mértékű függetlenséget és stabilitást biztosít az energiaellátásban.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.