A német gazdasági kutatóintézet vizsgálta meg, melyik ország támogatta eddig Ukrajnát, és mennyire.
Az ukrajnai invázió első, kritikus hónapjában a magyar állam más országokhoz képest nem támogatta túlzottan védekező szomszédját, a saját GDP-jéhez képest nem volt az első húsz támogató ország közt – írta meg a Szabad Európa. A lap a német gazdasági kutatóintézet felmérésére hivatkozik cikkében, ami három csoportra osztotta a támogatásokat: anyagi, katonai és humanitárius.
Ez alapján a háború első hónapjában 13 milliárd eurónyi támogatás ment a nyugati kormányoktól Ukrajnának. Ez felerészben hadianyagot jelentett, és legkisebb részben közvetlen anyagi támogatást.
A nyugati országok közül Észtország és Lengyelország próbált a saját anyagi lehetőségeihez képest a leginkább segíteni Ukrajnának a háború kitörése, február 24. és március 27. Között. Abszolút értékben pedig messze a legtöbbet az Egyesült Államok segített az országnak, az összes támogatás több mint felét ők adták a Kiel Institute összesítése alapján.
Az USA ráadásul több mint tízszer annyi humanitárius segítséget küldött, mint az összes többi nyugati ország a vizsgált időszak alatt.
A magyar támogatást durván hatmillió euró (2,2 milliárd forint) értékűre számolták ki a Kiel Institute részéről. Ezalatt többek közt üzemanyagot, orvosi eszközöket és élelmiszert kell érteni. A felmérésben ugyanakkor nem szerepelt a civilek önkéntes fáradozása, és a Magyarországon átutazó menedékeseknek nyújtott átmeneti állami segítség sem.
A környező országok közül Ausztria, Románia és Szlovénia volt Magyarország mögött a listán.
További részletek a Szabad Európa cikkében.
* * * Lakástámogatás meglévő és vállalt gyermekek után
A lakástámogatási rendszer egyik legfontosabb eleme a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK). Az igénylők lakáscéljuk megvalósításához 600 ezer és 10 millió forint közötti összeget kaphatnak meglévő és vállalt gyermekük után. A Bankmonitor CSOK kalkulátorával a támogatási jogosultság könnyen ellenőrizhető, de azt is meg lehet tudni, hogy igényelhető-e a támogatáshoz kapcsolódó kedvezményes CSOK-hitel
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.