Az adócsökkentés túlságosan sokba kerülne az államnak, ezért a benzincsekk a megoldás – jelentette ki Bruno LeMaire pénzügyminiszter.
60 százalék az adó a gázolajon Franciaországban, ahol a benzinkutaknál átlagosan 1,55 eurót kell egy literért fizetni. Ha egyetlen eurocenttel csökkentik az adót, akkor az 500 millió eurós veszteséget okoz az államkasszának, amely amúgy sem dúskál a pénzben, hiszen a koronavírus-válság miatti óriási állami támogatások miatt a költségvetés hiánya egyre csak növekszik.
Nemcsak ez a baj – mondja a pénzügyminiszter – hanem az is, hogy az adócsökkentés igazságtalan, mert olcsóbbá teszi a benzint és a gázolajat a nagy terepjárók gazdag tulajdonosainak éppúgy, mint a kiskeresetű ápolónők Renault Cliojának. A pénzügyminiszter harmadik érve az az adócsökkentés ellen, hogy olyan üzemanyagot támogatnának ezzel, mely környezetszennyező.
A francia kormány szerint tehát a csekk a megoldás, de vajon mikor jön? „A lehető legkorábban” – mondta a pénzügyminiszter a Le Figarónak, de pontos dátumot nem említett, ugyanis még ki kell dolgozni a kritériumokat: azaz azt, hogy ki kaphat csekket és milyen feltételekkel.
Az emberek viszont türelmetlenek és felteszik a kérdést: vajon az állam nem gazdagodik-e az ő kárukra, hiszen a magas benzinár növekvő adóbevételt jelent. 2,5 milliárd euróval magasabb lehet az áfabevétele az államnak az üzemanyagokból jövőre – ismerte el a miniszter.
Csakhogy ebből körülbelül 600 milliót költ el az állam a korábban bevezetett energiacsekkekre. Ezenkívül pedig 5 milliárd euróba kerül az, hogy plafont állapítottak meg a gáz és a villamosáram árára. Vagyis az állam nem húz hasznot az energiaválságból – hangsúlyozta Bruno LeMaire pénzügyminiszter, aki tisztában van vele, hogy a jövő évi elnökválasztás előtt népszerű döntéseket kell hoznia a Macron kormányzatnak.
Kik kaphatnak benzincsekket?
A közlekedési államtitkár a CNews portálnak elmondta, hogy két kategóriát preferálnak: az egyik a legszegényebb családoké, akik számára a benzináremelkedés nehezen megoldható problémát jelent. A másik csoport a legnagyobb benzinfogyasztóké vagyis azoké, akik a munkájukhoz sok üzemanyagot használnak el.
A környezetvédelmi államtitkár elismerte, hogy gondban vannak a benzincsekkel, mert nem olyan könnyű meghatározni a rászorulók körét, mint az energiacsekk esetében.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.