Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Minden jel szerint manipulálhatták a befektetők egyik legfontosabb indikátorának számító Doing Business rangsort, hogy egyes országok minél jobb helyezést érjenek el. Ráadásul a csalás a Világbank legfelsőbb szintjeiről indult, közel két évtizednyi munkát megkérdőjelezve.
Némileg váratlanul jelentette be múlt héten a Világbank, hogy 18 év után lezárja a legnevesebb és legtöbbet keresett kiadványát, a Doing Business-t.
A kiadvány lényegében egy rangsor volt, amelyben a világ 190 országát pontozták számtalan szempont szerint: például mennyire könnyű céget alapítani, mennyi időbe telik az adópapírokat kitölteni, mennyire könnyítik meg a külkereskedelmet az adott államban, mennyire könnyű befektetéshez vagy éppen áramhoz jutni, esetleg milyen könnyű építési engedélyt kapni egy beruházáshoz. A sok adatból aztán összeáll egy végső pontszám, amely alapján a Világbank minden évben kijelenthette, hogy akkor éppen melyik országban volt a legkönnyebb a vállalkozások helyzete, avagy hol lehetett a legkönnyebben vállalkozni.
A legutóbbi jelentés szerint például Új-Zéland volt a vállalkozó kedvűek álmainak netovábbja, míg Szomália nyújtotta a legrosszabb környezetet a cégeknek. Magyarország pedig az 52. helyen volt, Horvátország mögött és Marokkó előtt.
A jelentés hosszú évekig iránytű volt sok befektető számára, ezért az országok egyáltalán nem titkolt célja volt az, hogy minél feljebb kerüljön a rangsorban. Az Egyesült Arab Emirátus például nyíltan hangoztatta, hogy a 2020-as 16. helyről az elsőre szeretne kerülni, míg Oroszország, miközben 2011-ben még csak a 120-ik helyen volt, addig tavaly már a 28-ikon. Igaz, ez valamennyire így is csalódás Vlagyimir Putyin elnök számára, aki korábban elmondta, hogy a top 20-ba akart az előző évtized végére elérni.
Aztán egyszer csak jött a Világbank rövid közleménye, amelyben „etikai kérdésekről”, illetve munkatársaik „nem megfelelő hozzáállásáról” írnak, ám a részleteket jótékonyan elhallgatták. Márpedig természetesen éppen ezekben volt a lényeg.
„Azt hiszem, sírni fogok”
A botrány a WilmerHale nevű ügyvédi iroda jelentése miatt tört ki. Ebben arról írtak, több ország hogyan érte el, hogy a jelentésben minél előkelőbb helyet foglalhasson el. A WilmerHale egészen konkrét eseteket is megnevez, például, amikor a 2018-as jelentésben Kína hét helyezést előrelépve a 78-ikon landolt. Ezt a jelentés szerint az ázsiai óriás nyomásgyakorlással érte el, amelyben segítségére volt, hogy a Világbank éppen nehéz helyzetben volt, és komoly tárgyalásokat folytatott arról, hogy 13 milliárd dolláros tőkeemelést kaphasson. Kína nyitott volt, így összrészesedését a Világbankban 4,68 százalékról 6,01 százalékra emelte, ám cserébe a nyomozás szerint azt kérte, hogy javulhasson a pozíciója a rangsorban.
Erről a Világbank akkori elnökét, Jim Yong Kimet és akkori vezérigazgatóját – jelenleg az IMF-et vezető – Krisztalina Georgievát győzték meg. A vezetők a jelentés szerint úgy látták, hogy a tőkeemelés nélkül a Világbank rendkívül nagy bajba kerülne, amit mindenképpen el akartak kerülni, így végül belementek a Kína számára kedvező változtatásokba.
A WilmerHale által összeállított dokumentum szerint 2017 szeptemberében kezdett érdeklődni Világbank elnöki irodája az adatokat feldolgozó osztályuktól arról, hogy Kína milyen eredményeket fog elérni a rangsorban, mire azt a választ kapták, hogy „az eredmények nem lesznek feltétlenül pozitívak, de nem is olyan rosszak, mint először gondoltuk. Ugyanakkor nem tudjuk még pontosan, hogy mennyit fognak esni a rangsorban”. Erre reagálva az elnöki iroda két munkatársa között több levelezés zajlott, az egyikben pedig az eredményekre utalva konkrétan azt írta egyikük: „azt hiszem, sírni fogok”.
Amikor a dolgozók "rosszul kezelik a Világbank Kínával való kapcsolatát”
Októberben aztán már több egyeztetés is volt a vezetőség és az adatfeldolgozók között, amely Kína szereplésével foglalkozott. Ezek egyikén kaptak egy jelentést, miszerint a végleges adatok szerint Kína az előző évi helyezéséhez képest is 7 helyet fog veszíteni, és a 85. helyen szerepel. Amikor pedig az elnöki irodából – elvileg közvetlen bizonyíték nem volt Kim elnök részvételére, de irodája tevékenyen részt vett az egész akcióban, márpedig nehéz elképzelni, hogy az ő jóváhagyása nélkül ez megtörténjen – egy e-mail érkezett az adatfeldolgozókhoz, hogy „Kína eredménye nem jön ki jól” (not coming out ok), azt a választ kapták, hogy bár Kína eredményei összességében javultak, sajnos más országok, akik a környékén voltak a rangsorban, még jobban teljesítettek.
A vége az lett, hogy Georgieva összehívta a Világbank Kínáért felelős országigazgatóját, valamint a Doing Businesst összeállító közgazdászokat, és bírálni kezdte őket, mondván "rosszul kezelik a Világbank Kínával való kapcsolatát”, és „nem értékelik eléggé a Doing Business jelentés fontosságát az ország számára”.
Erre a Doing Business egyik vezető munkatársa azt javasolta, hogy a Peking vagy Sanghaj adatainak elhagyásával növelni lehetne Kína minősítését, mivel az ország rangsorában mindkét város adatai szerepelnek, és az átlagot nézték. Georgieva ezután azt kérte, nézzék meg, mit hozna ki, ha megtennék ezt. Később azonban kiderült, hogy ez önmagában nem hozta volna meg a kívánt hatást, hiszen, ha megváltoztatják a pontszámok számításának metodikáját, akkor azzal más országok is jól jártak volna, elveszítve azt az előnyt, amit ezáltal Kína kapna. Egy ponton állítólag az is felmerült, hogy a tajvani és hongkongi adatokat beépítik az anyaország minősítésébe, így kozmetikázva azt. Ezt aztán politikai okokból vetették el.
Végül hosszas kutakodás után találtak három területet, ahol bele tudtak nyúlni a számításokba: a cégalapítás, az adózás és a jogi védelem. Például amikor találtak egy szabályozást, amivel némileg csökkent egy adott ügytípusnál az ügyintézés adminisztrációs ideje, akkor az elég volt ahhoz, hogy Kína jelentős pluszpontszámot kapjon a cégalapításnál. Vagy például amikor Kína hozott egy új törvényt, amivel a kölcsönszerződéseket szabályozták, akkor arra hivatkozva a jogi védelemre adható pontokat húzták fel.
Mindez elég volt ahhoz, hogy Kína hét helyet előreléphessen a rangsorban, amit „Kiváló munka” felkiáltással nyugtáztak a vezetők egy e-mailben, hozzátéve, hogy most „tettek egy kicsit a multilateralizmusért”. Georgieva annyira biztosra ment, hogy a kiadvány kiadása előtt elment az egyik munkatársának az otthonába – akkor először és utoljára tette ezt meg –, hogy egy kinyomtatott példányt is megtekinthessen a „kijavított” adatokkal. A WilmerHale jelentése szerint Georgieva külön megköszönte a munkatárs munkáját, hogy „megoldotta a problémát” Kína rangsorolásával kapcsolatban. Az ügyvédi irodának nyilatkozva Georgieva később arról beszélt, nem emlékszik már arra, miért is tartotta fontosnak, hogy személyesen elmenjen a munkatárs otthonába, ahelyett, hogy elküldhette volna magának a jelentést.
Nem ez volt azonban az egyetlen eset. Az ügyvédi iroda beszámolója szerint egyszer Azerbajdzsán pontszámába is belenyúltak, sőt, Szaúd-Arábia is nemtetszését hangoztatta a maga helyezésével kapcsolatban a 2019-es rangsorban, mondván, a készítők nem látják, milyen sok és fontos reformot hajtottak végre az elmúlt időszakban. Emiatt azt is kifogásolták, hogy az innovátorok listáját Jordánia vezette, nem ők, ezért a rangsor készítői először megpróbálták lehúzni Jordánia pontszámát, majd később inkább más módszert választva Szaúd-Arábiáét húzták fel, hasonló trükkökkel, mint az Kína esetében is láthattuk. Igaz, ezekben az esetekben már a középvezetők voltak sárosak a WilmerHale szerint, nem a felső vezetés, ám az ügyvédi iroda jelentése szerinte általános, hogy a Doing Business elkészítése során állandó nyomás helyeződik a dolgozókra, akik úgy érezték, hogy az állásukkal játszanak, ha nem engedelmeskednek, ennek megfelelően pedig sokan számoltak be „mérgező munkahelyi légkörről” is.
Azt még nem tudni, milyen hatása lesz mindennek
A Világbank és az IMF a tagállamok közös tulajdonában van, a legnagyobb részesedéssel az Egyesült Államok rendelkezik, amelynek Pénzügyminisztériuma a jelentés napvilágra kerülése után úgy fogalmazott, hogy „aggodalmát fejezi ki” a vizsgálati jelentés megállapításaival kapcsolatban.
"Ezek komoly megállapítások, a Pénzügyminisztérium ezért elemzi a jelentést" – mondta Alexandra LaManna, a tárca szóvivője, hozzátéve, hogy "elsődleges felelősségünk a nemzetközi pénzügyi intézmények feddhetetlenségének fenntartása".
A The Wall Street Journal megkeresésére Kína washingtoni nagykövetsége nem reagált, ahogy a Világbank egykori vezetője sem kívánt megszólalni. Beszélt viszont a most már az IMF-et vezető Georgieva, aki azt hangsúlyozta, nem ért egyet a jelentés megállapításaival és értelmezésével az ő szerepével kapcsolatban. Egyes sajtóhírek szerint akár le is mondhat a mostani botrány hatására, ám ezt egyelőre nem tette meg, csak az IMF etikai tanácsa elé citálták.
És mi van a többi hasonló rangsorral?
Mondhatnánk, hogy az, ami a Világbankban történt, egyedi eset, ám könnyű megtalálni egy fontos párhuzamot: a hitelminősítők értékelésének hatását a befektetői világra.
Amikor 2008-ban bedőlt a Lehman Brothers, akkor a hitelminősítőknél kiváló minősítéssel rendelkezett, sőt a legjobbak közé sorolták a befektetési bankot, illetve azokat a subprime kötvényeket is, amelyek magukkal rántották a pénzügyi rendszert, és elindították a pénzügyi válságot. A válság kirobbanásában betöltött szerepük miatt a nagy hitelminősítők több százmillió dolláros büntetéseket fizettek az amerikai államnak, a tekintélyük és a bevételeik azonban a mai napig töretlenek, sőt.
A hitelminősítők besorolását ugyanis a befektetők gyakran figyelembe veszik a döntéseik során, például céges kötvények vásárlásakor, márpedig a válság óta még nagyobb jelentőséget tulajdonítanak annak, mennyire áll biztos lábakon egy kötvénykibocsátó társaság vagy éppen egy állam. Márpedig a hitelminősítők szerepe megkerülhetetlen: ha például egy adott kötvényt leminősítenek és kikerül a befektetésre ajánlott kategóriából, akkor sok befektetési alap elesik a lehetőségtől, hogy ilyen kötvényeket vegyen, hiszen a belső szabályzatuk tiltja az ilyen papírok beszerzését.
Ugyanakkor azt nem szabad elfelejteni, hogy a hitelminősítőknek maguk az értékeltek fizetnek, hogy egy kötvénykibocsátás előtt minősítsék azokat, így sokan kétségbe is vonják, mennyire megbízható lesz a végeredmény.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.
