Gazdaság Domány András 2021. július. 17. 09:05

Állami pénzből létrejövő magántőkealap fog külföldön termőföldet vásárolni

Domány András
Szerzőnk Domány András

Százmilliárd forintot költhetnek erre a célra a költségvetésből.

A kormány „egyetért a Magyar Állam nevében a Termőföld Magántőkealap létrehozásával, amelynek célja a kelet-közép-európai régióban termőföld vásárlása, megteremtve ezáltal a hazai mezőgazdasági vállalkozások nemzetközi terjeszkedésének alapjait” – áll egy péntek este megjelent határozatban.

A külgazdasági és külügyminiszternek „az Eximbank Zrt. szakmai támogatása mellett” kell kiválasztania az alapkezelőt, és azon keresztül „hozza létre a Tőkealapot 400 000 000 euró keretösszeggel, azzal, hogy annak 70%-át – 280 000 000 eurónak megfelelő forintösszeget [azaz kb. 100 milliárd forintot] – a Magyar Állam biztosítja a központi költségvetés terhére”.

A kormányhatározatból nem derül ki, hogy miért nevezhető magántőkealapnak a többségében állami pénzből létrejövő intézmény, illetve hogy mi lesz a maradék 30% forrása.

Ugyanakkor a kormány az Export-Import Bankról (Eximbank) szóló szabályokat úgy változtatta meg, hogy a pénzintézet a kormány „egyedi döntése alapján egyéb pénzügyi szolgáltatási tevékenységet, kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenységet és befektetési szolgáltatási tevékenységet” is végezhet, „egyéb célokra egyedi hiteleket” nyújthat. Itt a kormány ismét élt azzal a veszélyhelyzeti felhatalmazással, hogy átmenetileg rendelettel, tehát alacsonyabb szintű jogszabállyal módosíthat törvényt.

A szomszédos uniós tagországokban, például Romániában és Szlovákiában néhány év átmenet után lehetővé kellett tenni az uniós polgárok földvásárlását, bár van, ahol ezt meghatározott időn keresztüli helyben lakáshoz és mezőgazdassági foglalkozáshoz kötik. Romániában már 2015-ben kimutatták, hogy a termőföldek közel 40 %-a került külföldi tulajdonba. Az azonban kérdés, hogy ezek a lehetőségek mennyire vonatkoznak egy külföldi állam költségvetéséből létrehozott tőkealapra, illetve hogy az alap által vásárolt föld hogyan kerülhet majd át a magyar kormány szándéka szerint a nemzetközi terjeszkedésükben segíteni kívánt hazai mezőgazdasági vállalkozások tulajdonába.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.