Az Amazon alapítójaként ismert Jeff Bezos lehet az első magánszemély, aki nem turistaként, hanem saját erejéből, saját űrhajójával jut el a világűr pereméig a jövő hónapban.
Ha minden jól megy, az egymással versengő exhibicionista üzleti mogulok sorában Jeff Bezos lesz az első, aki az űrbe utazik. Mégpedig saját cégének saját fejlesztésű űrhajójával, amely július 20-án szállna fel. Erre több online petíció is indult annak érdekében, hogy ha Bezos a világűrbe utazik, akkor már maradjon is ott. Eddig összesen több mint 41 ezren írták alá ezeket a Business Insider összesítése alapján.
Az egyik, a Change.org-on indított akció leírásában az szerepel, hogy millárdosoknak létezniük sem kellene, sem a Földön, sem másutt, de ha már léteznek, és úgy döntenek, hogy elhagyják a bolygót, akkor maradjanak is ott. Egy másik petíció elindítója szerint Bezos „egy gonosz hűbérúr, aki uralma alá hajtaná a világot”.
A több mint 200 milliárd dolláros vagyon fölött diszponáló üzletember egy tizenegy percig tartó, a világűr pereméig tartó utazáson fog részt venni, kapszulájuk a tervek szerint nagyjából 100 kilométeres magasságból fog visszaereszkedni a felszínre ejtőernyők segítségével. Jeff Bezos mellett öccse és egy turista is utazik majd.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.