Gazdaság hvg.hu 2021. június. 10. 10:40

Orbán: A kormány engedélyezte a 12–16 évesek oltását

Meglepetésre Orbán Viktor miniszterelnök tartotta Gulyás Gergely mellett a csütörtöki kormányinfót. Ezen elhangzott, hogy nemzeti konzultációt indít a kormány a gazdaság újraindításáról, tíz nap fizetett szabadságot kapnak a védekezésben részt vevők. Orbán Viktor a focisták letérdeléséről is beszélt. Percről percre tudósítottunk a két és fél órás eseményről.

Kivételesen – és meglepetésre – Orbán Viktor miniszterelnök tartotta a csütörtöki kormányinfót. A kormányfő azzal kezdte, hogy a járványhelyzet pozitív változását jól mutatja, hogy végre személyesen is részt vehettek az újságírók a tájékoztatón. Ezután az oltottak számáról tájékoztatott, nemzetközi összevetésben az első helyen áll Magyarország.

Ugyanakkor ezt nem tekintjük versenynek – tette hozzá.

Orbán szerint az oltás állami feladat, de egyéni felelősség, ezért mindenkit arra kér, hogy éljenek az oltás lehetőségével. A járvány csak azok számára ért véget, akik beoltatták magukat. Pintér Sándor belügyminiszter tájékoztatta a kormányt szerdán arról is, hogy mennyi vakcina van még. A még érkezőkkel együtt 17 millió nyugati vakcinánk lesz, vagyis Pfizerből 6,1 millió, Modernából 1 millió, AstraZenecából 5 millió, Janssenből pedig még 4 millió érkezik. Kínai oltás is van még, az orosz viszont lassan elfogy.

Oltják a kamaszokat

A kormány döntött arról is szerdán, hogy engedélyezi a 12–16 évesek oltását. Valamint arról is, hogy

ha valaki nem megy el a második oltására, akkor törlik a védettségi igazolványának érvényességét.

Egyébként összesen 137 ezer ember nem oltatta be magát a második adag vakcinával.

Orbán ezután az újrandítás következő lépéséről beszélt, mert

olyan évtizedre készül a kormány, amit a járványok és a népvándorlás korszaka jellemez majd.

Mivel fontos döntésekre készül a kormány, nemzeti konzultációt indít, mert azt szeretnék, hogy ezek a lehető legnagyobb egyetértést élvezzék és a legbiztosabb lábon álljanak. Ezért a gazdasági újraindításról, a stabil gazdaság megteremtéséről és a gazdaság megerősítéséről indítják a következő nemzeti konzultációt. Az egyik kérdés a minimálbér emeléséről szól majd, vagyis arról, egyetértenek-e azzal a magyarok, hogy 200 ezer forint legyen a minimálbér. Ennek érdekében adókedvezményeket kell adni a kis- és középvállalkozásoknak.

Kérdés lesz a nemzeti konzultációban a tegnap bejelentett, gyermekeseknek járó szja-visszatérítés, valamint a hitelmoratórium és a klímaadó is. Hozzátette, hogy nagyon komoly nemzetközi vitába kell keverednie Magyarországnak, ha elutasítja az európai klímaadót, Orbán egyébként nem ért egyet azzal, hogy európai klímaadót vessenek ki az autókra, háztartásokra. Szerepelni fog a konzultációban "az újra napirendre kerülő" menekültkvóta is. Magyarország ezt továbbra is mereven ellenzi. A járvány idején nemcsak az illegális migránsokat nem szabad beengedni, hanem senkit, akinek migrációs státusza van.

A konzultáció formája hasonló lesz a korábbiakhoz: lesz levélben elküldhető konzultációs ív, valamint elektronikus úton is el lehet küldeni a válaszokat.

A kormány tegnap döntött arról is, hogy tíznapos fizetett szabadságot adnak azoknak, akik részt vettek a védekezésben. Hogy ez pontosan kikre vonatkozik majd, egy rendelet mondja ki, ami ma jelenik meg. Kifizetni ezt nem lehet majd, mindenképpen ki kell venni, de erre jövő év december 31-ig lesz lehetőség.

Az ír focisták provokáltak?

Az ír–magyar meccsről és az ott kialakult "térdelési vitáról" is kérdezte Orbán Viktor véleményét az M1. "A térdelősdivel a legkevésbé sem szimpatizálok, ennek semmi helye a pályákon, a sport másról szól. Az ilyen gesztusok értelme egyébként is kultúrafüggő, mi egészen másképp gondolkozunk róla.

Magyar ember három esetben térdel le: a Jóisten előtt, a hazája előtt és ha megkéri a szerelme kezét – magyarázta Orbán.

A térdelést a rabszolgatartó országok találták ki, mi sosem voltunk azok, így nem látjuk ennek a súlyát. Ezt nekik kell megoldani, Orbán ezért a szurkolókkal ért egyet.

Az RTL Híradó rákérdezett arra is, hogy az rendben van-e, hogy a magyar szurkolók kifütyülték a térdelőket az ír-magyar meccsen.

Ne provokáld a házigazdát, ha eljössz hozzá vendégségbe - válaszolt erre a miniszterelnök.

A kórházi átalakításokról vannak szakértői anyagok, semmilyen egészségügyi reform vagy átszervezés nem lesz, mert azokkal eddig az emberek csak rosszabbul jártak. "Csak reformot ne" – foglalta össze véleményét Orbán. A kormány nem tárgyalt semmilyen átalakításról, tehát ilyen nem lesz. Az ügyeleti ellátás előterjesztését még várják, ezért erről még nem tudnak részleteket mondani.

Több jobboldalit a gazdaglistára

A leggazdagabb magyarok listája is szóba került. Orbán véleménye röviden erről annyi, hogy "minden szabályt be kell tartani és minden adót be kell fizetni". Az ilyen listákról csak annyit tud megállapítani, hogy azok résztvevőinek 80 százaléka még mindig baloldali, a cél sokkal inkább az egyensúly lenne, vagyis több jobboldali szereplő kellene a gazdaglistákra. A politikai és az üzlet viszonyát is meghatározta a miniszterelnök: a jobboldalon az a szabály, hogy az üzletet és a politikát nem szabad összekeverni, ez így volt Antall József, Boross Péter és az ő esetében is. A baloldalon pont az ellenkezője látható: nagytőkések és üzletemberek vezetik a baloldalt és válnak miniszterelnökké, jó példa erre Medgyessy Péter, Bajnai Gordon vagy Gyurcsány Ferenc – tette hozzá. A miniszterelnöknek ugyanez az álláspontja a családtagjai gazdagodásával kapcsolatban is.

Arra a kérdésre, hogy mikor kerülhetnek kereskedelmi forgalomba koronavírus elleni vakcinák, Orbán azt mondta, hogy egyelőre készletezni kell, ennek még nem értek a végére. Ha ez megtörténik, akkor nem fogják ellenezni, hogy bármilyen vakcina kereskedelmi forgalomba kerüljön.

A harmadik oltást virológiai kérdésnek tekinti, és minden politikust óv attól, hogy virológus szakemberré képezze át magát, ezért csak tudományos eredményekre tud támaszkodni. Most a keveredést pártfogolja a tudományos társadalom, ha meglesz a magyar tudósok álláspontja a kérdésben, akkor azt a kormány el fogja fogadni.

Az uniós védettségi igazolvány még nincs kész, a legjobb remények szerint sem lesz hamarabb kész július elsejénél. Magyarország ezért arról döntött, hogy a magyar védettségi igazolvány adattartalmát összehangba hozzák az uniós szabályokkal, ez a munka folyamatban van, és a határidőre készen lesz. A magyar igazolvány digitális változata minden olyan információt tartalmazni fog, amire szükség lesz. Orbán véleménye az, hogy „minden oltással lehet majd utazni”.

A kormányfő azt is elárulta, ő hogyan utazik a kínai oltással. Azt a szabályt követi, hogy ami lehetséges a magyar állampolgároknak, az legyen rá is érvényes. Vannak kivételek, például a londoni látogatása, vagy a jövő heti NATO-csúcs, ezekben az esetekben PCR-tesztet végeznek nála.

A Magyar Nemzet Niedermüller Péter kijelentéséről kérdezte Orbán Viktort, aki szerint jobb volt írnek lenni a kedd esti meccs után, mint magyarnak. Orbán szerint erről majd a választók fognak dönteni, de azok is magyarok, akik inkább írek szeretnének lenni. Karácsony Gergely és az ellenzék "Kína-ellenessége" Orbán szerint nem okozhat gondot, majd arról beszélt, hogy a kommunizmus alatt sem foglalt állást soha a kínaiak ellen Magyarország. A kapcsolatunk Kínával nem politikai, vagy ideológiai, hanem gazdasági kérdés – emlékeztetett.

A gyerekeseknek járó szja-visszatérítés újra szóba került, de Orbán itt kiemelte, hogy mindenki csak azt kapja vissza, amit befizetett, nem pénzosztásról van szó. Bár erről a konzultáció fog dönteni, de a visszatérítés körülbelül 1,1 millió embert érintene Magyarországon.

Pápalátogatás

Orbán Viktort a HírTV arra kérte, tegye rendbe, találkozik-e majd Ferenc pápával Budapesten az Eucharisztikus Kongresszuson. A kormányfő szerint amikor a pápa egyházfőként érkezik valahova, akkor így kell fogadni, a magyar fővárosban egy világesemény vendége lesz, ezért kizárólag az ő döntése, kivel találkozik. Akárhogy is dönt, a kormány azt el fogja fogadni.

A kérdésre, mi lehet a következménye annak, ha kiderül, hogy Karácsony Gergely nyelvvizsga nélkül lett adjunktus, annyit mondott, ebből ő szeretne kimaradni. Arra a kérdésre sem válaszolt, kiáll-e majd az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjével vitázni, kampánykérdésekkel csak jövő januártól akar foglalkozni.

"Ott állok folyamatosan szügyig-vérig a Parlamentben, ha nem látták volna" – válaszolt arra, hogy bármilyen más vitában részt akar-e venni.

A Fudan Egyetemről szóló konzultációval kapcsolatban a kormánynak sok választási lehetősége nincs, hiszen a baloldal csinált politikai kérdést az egyetemből. Jövő év december 31-ig kell bemutatni az Országgyűlésnek a projekt terveit, ezután fognak dönteni róla. Lesz egy népszavazás, ez jó alkalom arra, hogy mindenki elmondja a véleményét, az ottani döntést pedig a kormány el fogja fogadni.

Nem lehet kizárni, ennek ellenére a kormány nem tart tömeges felmondástól az egészségügyi és rendvédelmi dolgozók körében – válaszolta az Indexnek. A 25 év alattiak teljes szja-mentessége csak 2022 január elsejétől lép életbe, a visszatérítés viszont 2021-re érvényes, így a kettő nem fedi egymást. Orbán elismerte, hogy – mivel van egy kiskorú gyermeke – ő is jogosult lesz az szja-visszatérítésre.

A járványhelyzetet Orbán továbbra is a halálozási számokban méri. A kérdésre, hogy akkor mi a véleménye a számokról, annyit mondott, hogy mivel egy ember halála is sok, nem lenne helyénvaló sikerről beszélni. Magyarország ugyanakkor a többlethalálozás alapján a középmezőnybe tartozik. A 30 ezer halott "természetesen sok", de a nemzetközi összevetéseket kell követni.

A kormány felkészült a koronavírus esetleges negyedik hullámára is.

A kereskedelmi- és iparkamara elnökével Orbán saját szavai szerint már tárgyalt a minimálbérről, "táncoltatja az izmait", a kamara mindig azt akarja, hogy csökkenjenek a járulékok. Ezzel a kormány alapjaiban egyetért, de az országot működtetni is kell.

Amíg Magyarország élén a nemzet kormány áll, addig biztosak lehetnek benne, hogy itt külföldi befolyás nem fog érvényesülni, válaszolta Orbán a kínai befolyás miatt aggódóknak. Egyébként szerinte a nyugati befolyás sokkal erőteljesebb. Amikor célpontok vagyunk, védekezünk, mert a nemzeti érdekeinket meg akarjuk védeni. Annak nem híve, hogy Magyarország bezárkózzon, nekünk az a jó, ha a világban olyan hangulat van, amit minél élénkebb gazdasági együttműködés jellemez. Vannak stratégiai ágazatok, ahol szintén nem tudunk önellátóak lenni, de vannak olyanok, amiben már megvalósult a többségi tulajdon, ilyen például a média. Úgy fogalmazott:

Az nem jó egy országnak, ha a médiatulajdonosok többsége külföldi. Nem mondom, hogy ne legyenek jelen, ez természetes, de az arány nem mindegy.

Hasonló véleménnyel van Orbán a bankszektorról, vagy az energiaágazatról is. Ilyen stratégiai ágazat a repülőtér is, ezért fontos Ferihegy visszaszerzése.

Lesz még magyar vétó

A folyamatos uniós vétózásról Orbán azt mondta, nem szereti a konfliktust, de ha nemzetsérelem áll fenn, akkor abba bele kell állni. Ezek száma most szerencsétlen módon szaporodik, jön a migrációs vita, a rezsiharc és a németek által megindított vita, hogy szűkítsék-e az egyhangúságot igénylő döntések számát. Ez utóbbiban áll Magyarország a legjobban, hiszen ennek megváltoztatásához meg kell változtatni az alapszerződést. Ehhez ne is fogjanak hozzá – üzente Orbán az Európai Uniónak.

Magyarország június 19-én mutatja be a vitaanyagát az Európai Unió jövőjéről.

A Telex kérdésére a miniszterelnök elárulta, hogy tegnap döntötte el, hogy részt vesz a kormányinfón. Interjút azoknak ad szívesen, akikkel értelmes vitát tud folytatni.

A Fudannal kapcsolatban még nincsenek meg a tervek, csak annyit kért Palkovics László minisztertől, „nehogy kocka legyen” az épület, legyen benne valami esztétika, „valami szerelem, ami húz”. Egyelőre azt még nem tudják megmondani, hogy milyen forrásból kell ezt megtenni, lehet, hogy elbírja a költségvetés, lehet, hogy nem. Ha a népszavazáson nemet mondanak rá a budapestiek, akkor az is kérdés, hogy csak a helyszínt ellenzik, vagy az egyetemet is.

A vakcinatáblázatról fontosnak tartotta elmondani Orbán, hogy nem szabad riadalmat kelteni az emberek között. Az egyetlen eszköz a védekezésben most is az oltás. A vakcina után nagyon kevesen kapták el a fertőzést, ezért mindenkitől óvatosságot kér. A kormány annyit tud tenni, hogy minél több információt tesz közzé arról, hogy mit tapasztalnak a szakemberek az egyes oltásokkal kapcsolatban. Ők is nehéz munkát végeznek, olyan helyzetben kell helytállniuk, ami még nem volt. A vakcinahatásosságról szóló – május végére ígért – vizsgálat eredményét a kormány is sürgeti.

Ha a magyar vakcinagyártás elindul, nyugati vakcinákhoz hozzá lehet-e majd jutni – kérdezi a 24.hu. Orbán szerint üzleti alapon ennek semmilyen akadálya nem lesz.

A 2022-es választáson indítja-e Simonka Györgyöt a Fidesz? Erről Orbán nem akar véleményt mondani, mert még nem zárult le az ügy, az indításáról a helyi csoportok fognak dönteni.

Habony Árpád továbbra is ad tanácsokat Orbánnak, de ennek semmilyen pénzügyi vonzata nincs, „legfeljebb, ha ráfizetek” – mondta.

A közérdekű adatigénylések 90 napos határidejének lecsökkentése indokolt, és Orbán ezzel egyet is ért, mert három hónap szerinte is nagyon hosszú. A veszélyhelyzetet az Európa-bajnokság végéig szeretnék fenntartani, hiszen tömegeseményeket tartanak, de ha rendben véget ér az Eb, akkor minél előbb meg fogják szüntetni, ez a kormány célja.

Elemzik a járványt

A kormány kért arról egy poszt-Covid értékelést a Magyar Tudományos Akadémiától és a kormány egészségügyi tanácsadóitól, hogy kiderítsék, mi az oka annak, hogy a magyarok sérülékenyebbek. Orbán is egyetért azzal, hogy tudni kell, egy ilyen típusú járvány miért érintette máshogy Magyarországot, mint néhány szomszédos országot, például Ausztriát. A járványügyben nem középmezőnyben kell lenni, hanem elöl – mondta. Mindent megtettünk annak érdekében, hogy minél több embert mentsünk meg, a következő járványban ennél is jobbnak kell lenni.

Fontos fejleményt árult el Orbán az oltásokkal kapcsolatban: kiderült, hogy Izraellel (és több országgal, köztük Csehországgal) megállapodott a kormány, hogy nekik megérné, ha közösen építenének egy vakcinagyárat Izraelben, méghozzá azért ott, mert az nem az Európai Unióban van. A szándékról már megállapodtak, a tárgyalások megkezdődtek, reméli, hogy a gondolat életben marad.

A kormány megvizsgálta korábban, hogy kötelezővé teszik az oltást, de elvetették, így csak győzködni tudják azokat, akik még nem oltatták be magukat.

Ferenc pápa a katolikus egyház feje, csak alázattal és tisztelettel tudok róla beszélni – ennyit mondott Orbán Viktor arra a kérdésre, hogy keresztényellenesnek tartja-e a katolikus egyházfőt.

A hvg.hu kérdéseire a miniszterelnök Joe Biden európai látogatásáról és a magyar külpolitikáról szólva a korábbi szamizdat írását hozta fel példának, amiben azt írta, hogy a hidegháború rossz. Így viszonyulnak az Egyesült Államok és Kína viszonyához is. Hétfőn Brüsszelben NATO-csúcs lesz, ott kiderül majd, mit javasol az amerikai elnök a NATO-nak a következő évekre. Amit Donald Trump javasolt, azt Magyarország megfogadta, vagyis azt, hogy minél előbb érjük el a kétszázalékos NATO-ráfordítást.

A Magyar Honvédség előző főparancsnokával teljes mértékben elégedett volt, de most egy másik szakasz jön.

A gazdaság újraindításáról van egy nagy vita a bankokkal, ők azt szeretnék, hogy minél hamarabb és minél több ember lépjen ki a hitelmoratóriumból, a kormány viszont észszerű döntést szeretne. Válság után vagyunk, senkinek nem lehet az a célja, hogy tönkremenjenek az emberek. Jelentős szakmai véleménykülönbségek vannak a bankok és a kormány között a moratóriumról. Szeptember 30-ig hosszabbították meg a mostani rendszert, a megállapodásnak is ez a határideje.

Orbán szerint nem véletlenül mondták azt már 2010-ben, hogy megújítják Magyarországot, már akkor sem reformról beszéltek, mert úgy látja, az mindig megszorításokat jelent. A kormánynak van terve arra, hogy megújítsák az egészségügyet, ebbe tartozik a szuperkórház megépítése, a további orvosi béremelés, az eszközök javítása, de ezt megerősítésnek hívja, nem reformnak.

A magyar vakcinagyárat azért elölt vírusra alapozzák, mert „ilyet tudunk”. Ha hazaköltöznének a tudósok, akik képesek újabb típusú oltóanyagot kifejleszteni, annak örülnénk, de nem így van. Pécsen is folyik a munka az osztrákokkal közösen, ami már modernebb lehet.

„Még a pockok állapotáról is jelentés kapott a kormány”, hogy halad a vakcina gyártása.

A szűrés szerepét mára az oltás vette át, korábban úgy védekeztünk, hogy izoláltuk a betegeket. Amikor meglett a vakcina, annak felgyorsítása vált a legjobb módszerré. Monitorozás érdekében ettől függetlenül kell szűrni.

A kérdésre, hogy számít-e vereségre 2022-ben, Orbán azt mondta, hogy 16 évet voltak kormányon és ugyanennyit ellenzékben. Ha „a Jóisten és a választók” is így akarják, akkor maradnak. Orbán azt ígérte, hogy amíg az eszénél van, ezt a munkát fogja folytatni, de az elvi álláspontja az, hogy a győzelem sohasem végleges, a vereség soha sem végzetes. Aki ezt nem érti, ne menjen politikusnak – tette hozzá.

A miniszterelnök elismerte azt is, hogy vannak olyan képviselők a Parlamentben, akiket tisztelt, de mivel nem akar nekik ártani, nem nevezi meg őket.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hirdetés
BANK360 SZEMÉLYI KÖLCSÖN AJÁNLATOK
Személyi kölcsön kalkulátor
Hitel összege (Ft)
Futamidő ()
EURO 2020 - kövesse a foci-Eb összes hírét a hvg.hu-n!
Nagyítás Máté Péter 2021. június. 18. 20:00

Orfűn tért vissza a fesztiválszezon

Többek között Krúbi és a 30Y koncertjével startolt el a szezon első fesztiválja Orfűn. A MiniFishingen szombat hajnalig közel 30 zenekar lép még színpadra, mi is ott jártunk, hogy újra átéljük a koncertélményt.