Gazdaság Bank360.hu 2021. június. 10. 13:44

Hátrányba kerülhetnek a babaváró hitel új igénylői

Az elmúlt hónapokhoz hasonlóan júniusban is emelkedett a babaváró hitel ügyleti kamatát meghatározó referenciamutató, 1,70 százalékról 1,83 százalékra – a 2019. júliusi indulás óta csak két hónapban volt ennél magasabb ez az érték. Összefoglaltuk, milyen hatással van a referenciamutató változása azokra az igénylőkre, akik elvesztik a kamattámogatást, emellett azt is megnéztük, hogyan áll az állami kamatmentes kölcsön népszerűsége közel két évvel az indulás után.

Az előző hónap után ismét 13 bázisponttal emelkedett az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) közlése alapján a babaváró támogatásra vonatkozó referenciaérték, 1,70 százalékról 1,83 százalékra. Az indulás óta ez a harmadik legmagasabb érték, ennél magasabb csak az indulás első hónapjaiban volt. A referenciakamat változása azokat az igénylőket érinti, akik a futamidő alatt valamiért elveszítik az állami kamattámogatást, és vissza kell azt fizetniük, illetve a futamidő hátralévő részében kamattal terhelve kell folytatniuk a törlesztést.

A június elején közzétett 1,83 százalékos érték a júliusi igénylőkre vonatkozik, a júniusban szerződőknél még az 1,70 százalékos referenciamutató alapján számítják a bankok az ügyleti kamatot. A babaváró hitelre vonatkozó rendelet alapján az ügyleti kamat a kamattámogatás időszakában júniusban 4,21 százalék, júliusban pedig 4,38 százalék lesz – ezt az állam fizeti ki a hitelintézeteknek.

Ha nem jön a baba, vissza kell fizetni a támogatást

A babaváró hitel legtöbb előnyét elveszíti, aki a futamidő első öt évében nem vállal gyermeket, hiszen vissza kell fizetni az addig igénybe vett kamattámogatást, a fennmaradó tartozást pedig büntetőkamattal terhelve kell tovább fizetni. 

“Az első öt év után visszafizetendő összeg mértékét az igénylés pillanatában érvényes, szerződésbe bekerülő referenciamutató határozza meg, ez alapján a júliusi igénylőknek akár kétmillió forintot megközelítő összeget kellene visszafizetniük egy összegben” – mondta el Vrazsovits Rita, a Bank360.hu elemzője. 

Ez 76 ezer forinttal több, mint amire a júniusi igénylők számíthatnak az első öt év után esedékes visszafizetés esetén. Az 1 970 550 forintnál magasabb összegre csak az első két hónap igénylői számíthatnak, a 2019. júliusi és augusztusi igénylőknek a Bank360 számításai alapján még kétmillió forint feletti ügyleti kamattal kell számolniuk, ha nem teljesítik az első öt évben a gyermekvállalást a kamatmentességért.

Az egyetlen esély a megnövekedett terhek enyhítésére a gyermekvállalási támogatás, amit leghamarabb az igényléstől számított második gyermek után lehet igénybe venni – akár az első öt év után is. Ez a lehetőség a babaváró hitel sajátossága; más támogatásoknál, ahol szintén határidőhöz lehet kötve a gyermekvállalás teljesítése – például a csoknál vagy a falusi csoknál – erre nincs lehetőség. 

Másrészt viszont a csok a már meglévő gyerekek után is felvehető, és nemcsak a szerződéskötés után születettek számítanak, mint a babaváró hitel esetében – többek között ezért is fontos, hogy az állami támogatások igénylése előtt alaposan átnézzük a feltételeket, különös tekintettel azokra, amelyek megszegése a támogatás visszafizetésével járhat együtt. 

Hogy áll most a babaváró hitel?

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) legutóbb közzétett folyósítási adatai alapján a hitelintézetek 49,65 milliárd forint babaváró hitelt helyeztek ki áprilisban, ami elmarad a márciusi 53,78 milliárd forintos eredménytől, a tavaly áprilisi 46,89 milliárd forintot azonban meghaladja. A volument tekintve a babaváró hitel jelenleg stabilan a személyi kölcsön előtt van, a lakáscélú hitelektől azonban jelentősen elmarad – utóbbi esetében az elmúlt két hónapban, márciusban és áprilisban is rekordösszegű folyósítási eredmény született. A 2019. júliusi indulás óta összesen 1276 milliárd fogyott a kamatmentes babaváró kölcsönből.

* * * FÉLMILLIÓ FORINTOT IS MEGTAKARÍTHAT EGY KÉTMILLIÓ FORINTOS HITELEN

THM-plafon ide vagy oda, havonta több ezer forintot is spórolhat, ha megfontoltan választ személyi kölcsönt. A hvg.hu és a Bank360 Személy Kölcsön Kalkulátorával könnyedén, mindössze néhány kattintással összahasonlíthatja különböző bankok ajánlatait. Ha kétmillió forintot igényel 72 hónapra, akkor egy kedvező kölcsön kiválasztásával akár félmillió forintot is spórolhat a hitel teljes futamideje alatt. Ide kattintva szabadon kalkulálhat, akár magasabb összegre vagy rövidebb futamidőre is összehasonlíthatja az ajánlatokat. Ha meglévő hitelét rendezné egy adósságrendező személyi kölcsönnel, akkor kattintson ide, ha pedig autóvásáráshoz keres kölcsönt, akkor pedig ide!

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hirdetés
BANK360 SZEMÉLYI KÖLCSÖN AJÁNLATOK
Személyi kölcsön kalkulátor
Hitel összege (Ft)
Futamidő ()
EURO 2020 - kövesse a foci-Eb összes hírét a hvg.hu-n!
Nagyítás Máté Péter 2021. június. 18. 20:00

Orfűn tért vissza a fesztiválszezon

Többek között Krúbi és a 30Y koncertjével startolt el a szezon első fesztiválja Orfűn. A MiniFishingen szombat hajnalig közel 30 zenekar lép még színpadra, mi is ott jártunk, hogy újra átéljük a koncertélményt.