Az euró, a dollár és a svájci frank is az idei legalacsonyabb jegyzését érte el szerdán.
Szerdán tovább erősödött és a hétfőn beállított után újabb idei csúcsot ért el a forint árfolyama a bankközi devizapiacon.
A szerda kora reggeli jegyzéséhez képest a forint az euróval szemben 0,27 százalékkal, a dollárral szemben 0,12 százalékkal, a svájci frankkal szemben 0,47 százalékkal erősödött este hét órára. Így az eurót a kora reggeli 350,90 forint után este hét órakor 349,95 forinton jegyezték, a dollár jegyzése 286,87 forintról 286,52 forintra csökkent, a svájci franké pedig 319,72 forintról 318,22 forintra.
Az euró legalacsonyabb jegyzése 349,64 forint volt szerdán, a dolláré 285,86 forint, a svájci franké pedig 317,76 forint. Mindhárom esetben a forint legerősebb idei jegyzéséről van szó.
350 alatt is járt a forintárfolyam
Rövid időre benézett a forint 350 alá is, majd valamivel e szint fölött állt meg.
A forint hétfőn indult lendületes erősödésnek és még aznap el is érte idei legerősebb árfolyamát mind a három fő devizával szemben azt követően, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke jelezte a monetáris szigorítás megkezdésének a lehetőségét akár már júniusban. Az indoklás szerint március óta egyértelműen megnőtt a tartósan magas infláció kockázata és a gazdaság teljes újranyitásával már új szakaszába léphet a monetáris politika.
A Magyar Nemzeti Bank nem tűzött ki árfolyamcélt, hanem inflációs célt követ és ennek függvényében alakítja monetáris politikáját. Amennyiben júniusban kamatemelésre kerül sor, akkor Magyarország lép elsőként az erősödő gazdasági teljesítmény függvényében a monetáris szigorítás útjára az Európai Unióban.
Az euróval szemben március 18-án állt a leggyengébben a forint. Az euró akkori 369,20 forintos jegyzéséhez képest a forint szerda esti árfolyamán 5,21 százalékkal áll erősebben.
A dollár március 9-én állt a legerősebben a forinttal szemben 310,89 forintos jegyzésen. A forint azóta 7,84 százalékkal erősödött. A svájci frank idei legerősebb 336,68 forintos jegyzésével szemben, ami január 4-én volt, a forint 5,48 százalékkal erősödött.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.