Szeptembertől összesen öt egyetem marad állami fenntartásban.
Sajtótájékoztatón jelentette be a veszprémi Pannon Egyetem, hogy kik az intézményt a jövőben fenntartó alapítvány kuratóriumának tagjai – írja a 444. A testület elnöke a Fidesz politikusa, Navracsics Tibor lesz, aki 2010-től az Orbán-kormány közigazgatási és igazságügyi minisztere, 2014-től külügyminisztere volt, majd az Európai Bizottság oktatási, kulturális, ifjúsági és állampolgársági ügyekkel foglalkozó európai uniós biztosaként dolgozott.
Navracsics elmondása szerint a kuratórium megalakulása csak egy állomás a kuratórium és az egyetem munkájában, már hónapok óta egyeztetnek az egyetem vezetésével, hogy kialakítsák azt az új modellt, amelyben az egyetem szeptembertől működik majd.
A további négy tag
- Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke, a Pannon Egyetem nagykanizsai campusának korábbi igazgatója,
- Gaál Zoltán, aki 1998 és 2007 között az egyetem rektora volt,
- Pápai Tamás, a veszprémben is jelen lévő Continental Automotive Hungary Kft. ügyvezető igazgatója és
- Garancsi Mária közgazdász, akit a veszprémi gazdasági élet meghatározó szereplőjeként mutatott be a kuratóriumi elnök. Ő korábban tagjai volt a Pannon Egyetem gazdasági tanácsának is.
Mint arra felhívja a cikk a figyelmet, Garancsi Mária az ország egyik legsikeresebb vállalkozójának, Garancsi Istvánnak a nővére.
Navracsics Tibor újságírói kérdésre elmondta, hogy a kuratórium tagjai havi egymillió forintos tiszteletdíjat kapnak majd, amit ő elnökként nem fog fölvenni.
A szintén felszólaló Stumpf István korábbi kancelláriaminiszter és alkotmánybíró – akit nemrég kormánybiztossá nevezett ki Orbán Viktor miniszterelnök, és rábízta az egyetemek modellváltásának koordinációját – „a felsőoktatási modellváltást a Klebelsberg Kuno reformjai óta legjelentősebb oktatási reformnak” nevezte. Úgy fogalmazott, talán Klebelsberg 2.0-nak is lehet nevezni a most zajló változásokat.
Ezzel már csak öt állami fenntartású egyetem marad Magyarországon, miközben szeptemberből 21 intézmény kerül ki az államháztartási törvény hatálya alól.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.