A digitális platformok és a felnőttek segítségével az ágazatnál is kétszer jobb eredményt ért el 2020-ban a Lego, amely egy szemmel látható változásra készül ettől az évtől.
Két számjegyű növekedést produkált 2020-ban a Lego: bevétele 13 százalékkal, üzemi eredménye pedig 19 százalékkal nőtt 2020-ban – derül ki a dán társaság most kiadott éves jelentéséből. A világ legnagyobb játékgyártója tavaly forintban több mint 2150 milliárdos bevételt ért el (43,7 milliárd dán korona), működési eredménye pedig meghaladta a 636 milliárd forintot (12,9 milliárd korona), az adózás utáni profitja pedig 9 milliárd korona lett, szemben az előző évi 8,3 milliárddal.
Még jobban nőtt a kereskedelmi forgalom: amíg a világ játékpiacán általánosan 10 százalékos bővülést regisztráltak, a Legónál 21 százalékos volt ez a szám, amely ráadásul három és félszerese az előző évi, 6 százalékos növekedésnek – emelte ki az eredményt ismertető sajtótájékoztatón Niels Christiansen, a cégcsoport vezérigazgatója. Az üzemi eredmény 12 százalékos növekedése ugyancsak jócskán meghaladja a 2019-es, mindössze 1 százalékos növekményt.
A vezérigazgató a kiváló eredményt elsősorban a korábbi beruházásoknak tudja be, bár azt is hozzátette: minden bizonnyal közrejátszott az, hogy a koronavírus-járvány miatt sok család a négy fal közé kényszerült. A pandémia ugyanakkor negatív hatást is gyakorolt – tette hozzá, felidézve, hogy más gyártócégekhez hasonlóan az ellátási zavarok vagy a boltlezárások befolyásolták a forgalmat.
A lezárás is magyarázhatja, hogy a Lego webshopjának tavaly 269 milliója látogatója volt, ez kétszerese az előző évinek. És hogy felnőttek is szívesen töltötték az idejüket karanténban építéssel, azt jelzi, hogy az új alkotásokat bemutató Lego Ideas-on az aktivitás másfélszeresre nőtt 2019-hez képest. Általánosságban a Lego-rajongók most 2,7 másodpercenként töltenek fel kreációkat a cég valamely digitális platformjára. Ennél is fontosabb szerepe volt azonban a kiváló eredményben a cég tavalyi legnagyobb sikerének, a digitális és fizikai játékot kombináló Super Mario sorozatnak.
A profit negyede a Lego Alapítványhoz kerül, amely nehéz helyzetben levő gyerekeket segíti, ezen túl a járványhelyzetre is reagálva a cég például 35 ezer szettet ajándékozott a brit egészségügyben dolgozóknak.
A cég a fenntarthatóságra is igyekszik hangsúlyt fektetni, ami persze nem kis feladat, hiszen mégiscsak műanyagból készülő játékról van szó. A Lego egy ideje elkötelezte magát az iránt, hogy kockái 30 év múlva újra felhasznált alapanyagból készüljenek, a rövidebb távú tervek között pedig a karbonsemleges gyártás elérését tűzték ki 2022-re. Ennél látványosabb változás lesz, hogy 2021-től a szettekben árult kockákat a műanyag zacskó helyett papírba csomagolják majd.
* * * Támogatott hitel vállalkozások számára
A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.