Gazdaság MTI / hvg.hu 2021. február. 05. 13:08

Palkovics és Mager szerint a Mátrai Erőmű összes munkásának rendezik a helyzetét

Miközben elkezdődött a szénerőmű kizöldítése, a két miniszter közös közleményben nyugtat meg mindenkit, hogy nem kerül veszélybe 4000 család megélhetése.

Elkezdődött a Mátrai Erőmű kilenc évig tartó átalakítása, amely többek között a vállalat karbonfüggetlenségével zöldítené ki az Európa legszennyezőbbjei közé tartozó szénerőművet – derül ki a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter, valamint az innovációs és technológiai miniszter közös pénteki közleményéből.

Tájékoztatásuk szerint Mager Andrea és Palkovics László a térség országgyűlési képviselőivel és szakszervezeti vezetőkkel folytatott megbeszéléseket a Mátrai Erőműben. Azt ígérik: az átalakítás átképzési és vállalati mobilizációs programjai révén biztosítja az erőműben dolgozó 2100 munkavállaló, illetve közvetetten 4000 család helyzetének rendezését.

A Mátrai Erőmű a magyarországi szén-dioxid-kibocsátás 14 százalékáért felel, az átalakítása nélkül aligha teljesíthetné az ország a 2050-es karbonsemlegességi céljait. Mint írják, ezért a vállalat lignit tüzelésű blokkjait a tervek szerint 2025. végén leállítják. A beruházás finanszírozására várhatóan 100 milliárd forintot meghaladó összegű támogatás igényelhető az Európai Uniótól a közlemény szerint.

Az ITM korábban azt közölte: gázból, biomasszából és napból termel majd áramot a Mátrai Erőmű, miután a szenes blokkokat leállítják és leszerelik.

Végleg eldőlt a Mátrai Erőmű sorsa

Gázból, biomasszából és napból fog áramot termelni a Mátrai Erőmű, miután a szenes blokkokat leállítják és leszerelik.

Az erőmű tulajdonosa az állami Magyar Villamos Művek (MVM), amely 2020 elején vásárolta meg az erőmű többségi részesedését Mészáros Lőrinc érdekköréből – érthetetlenül magas áron. A technológiai átalakítás négy pillérre épül, amelynek része egy 500 megawatt teljesítményű kombinált ciklusú gázturbinás erőmű és egy 31 megawattos RDF/biomassza tüzelésű blokk építése a visontai telephelyen, továbbá 200 megawattos fotovoltaikus napelempark létesítése a két bánya rekultivált területein, valamint a lignitkészletek alternatív felhasználásaként egy tiszta szén technológiát alkalmazó kísérleti üzem létrehozása.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.