Gazdaság MTI 2020. december. 18. 06:53

A munkaerőpiaci járulék eltörléséről tárgyalhat a kormány

A Magyar Nemzetnek nyilatkozott erről Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke.

A munkaerőpiaci járulék eltörlését javasolja a Munkástanácsok Országos Szövetsége, amelynek elnöke szerint a lépéssel az összes munkavállaló nyerne, mivel a járulékot a munkavállaló bruttó béréből kell levonni – írta pénteki számában a Magyar Nemzet. Palkovics Imre, a szövetség elnöke a lapnak úgy nyilatkozott, hogy

továbbra sincs érdemi közeledés a munkaadói képviseletek és a szakszervezetek között a minimálbér és a garantált bérminimum jövő évi emeléséről.

A szakszervezeti oldal 7,5 százalékos béremelést tartana elfogadhatónak 2021-re – jelezte.

A szakszervezeti vezető a munkaerőpiaci járulékról azt mondta, a másfél százalékos, munkavállalókat terhelő elvonás megszüntetésétől a kormány sem zárkózott el, a felvetésről a következő ülésén tárgyal a kabinet. A járulék eltörlése a nettó bérek azonnali növekedését eredményezné, ráadásul az összes munkavállaló nyerne a lépéssel, nem csak a minimálbéren foglalkoztatottak – hangsúlyozta.

Palkovics Imre szólt arról is, a szakszervezetek 7,5 százalékos béremelési javaslatánál kisebb emelés esetén kétlépcsős bérrendezést tartanak elfogadhatónak 2021-ben. Ha a kétlépcsős béremelésről sikerül megegyezni a munkaadókkal, akkor januártól 6,5 százalékos felzárkóztatásra tennének javaslatot.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Gyükeri Mercédesz 2025. január. 31. 19:30

Hetekre olajszagú lett a lakás, de megérte: elkészítettük a lusta ember házi chipsét

A világ kedvenc snackje, ami olyan faék egyszerűségűnek tűnik, hogy nem is gondolnánk, valójában mennyire bonyolult a tökéletesség elérése. Elmeséljük a modern chips történetét az ókori rómaiaktól, akiknek semmi közük nem volt hozzá, Kenji López-Altig, akinek annál több. Vajon érdemes volt belefogni a házi chipskészítésbe?