A német GDP 3,9 százalékkal zsugorodott éves alapon, miközben a magyar 4,7-tel.
A vártnál jobban teljesített Németország gazdasága a harmadik negyedévben, a hazai össztermék (GDP) a 8,2 százalékos növekedésről szóló első becslés helyett 8,5 százalékkal nőtt az előző három hónaphoz képest, ugyanakkor 3,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) keddi közleménye szerint.
Az Európai Unió legnagyobb gazdaságának teljesítménye főleg a lakossági fogyasztás 10,8 százalékos, a beruházások 16 százalékos és az export 18,1 százalékos növekedése révén javult a július–szeptemberi időszakban az előző negyedévhez, a koronavírus-járvány első hullámának idejéhez viszonyítva.
A Destatis jelentésében kiemelte, hogy a negyedéves összevetésben – a koronavírus-járvány miatti korlátozások első hullámának időszakához képest – egy sor európai uniós társország gazdasága jóval nagyobb mértékben növekedett, mint a német. Franciaország GDP-je például 18,2 százalékkal, Olaszországé 16,1 százalékkal, Spanyolországé 16,7 százalékkal nőtt. Ez azonban mindenekelőtt annak tulajdonítható, hogy ezeket az országokat keményebben sújtotta a koronavírus-válság, így a második negyedévben nagyobb volt a visszaesés, mint Németországban.
A fenti országokéhoz áll közelebb a magyar gazdaság, amely negyedéves alapon nagyobbat nőtt, mint a német (11,3 százalékkal), de éves alapon már nagyobb volt a visszaesése (4,7 százalékos).
A német gazdaság vártnál jobb teljesítménye ugyanakkor az annak erősen kitett magyar számára is jó hír – bár a koronavírus-járvány második hullámának hatása mind Németország, mind Magyarország esetében a negyedik negyedévben lesz jelentős.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.