Gazdaság hvg.hu 2020. november. 20. 17:42

Kormányhivatal: Budapest nem hajtotta végre a járatsűrítést

A járatsűrítésre vonatkozó dokumentációt hiányolja a kormányhivatal.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

A Budapesti Közlekedési Központ nem hajtotta végre a kormány járatsűrítésre vonatkozó döntését, ezzel kapcsolatos értékelhető dokumentációt nem adott át a kormányhivatalnak – írja a Budapest Főváros Kormányhivatala a pénteki közleményében.

A kormányhivatal azt is hozzátette, a BKK értékelése szerint a szeptemberi sűrítésük megfelelő, az azonban a 3%-ot sem éri el, és összesen 24 vonalat érint csak.

Orbán Viktor még november 3-án jelentette be, hogy rendkívüli jogrend lép életbe Magyarországon és a koronavírus-járvány miatt bevezetett szigorításokról szóló rendeletben szerepelt az is, hogy Budapesten és a megyei jogú városokban a tömegközlekedési vállalatoknak járatsűrítési tervet kell készíteni a munkanapokon reggel 7 óra és délelőtt 9 óra közötti, valamint délután 15 óra és este 19 óra közötti időszakokra. Erre egy napot adtak a rendeletben, a határidő november 5. volt.

Karácsony Gergely már akkor kritizálta a döntést, azt mondta, hogy nem ártott volna egy egyeztetés az önkormányzatokkal, hiszen sok helyen már most is teljes kapacitáson üzemel a közösségi közlekedés, alacsonyabb kihasználtsággal.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.