Gazdaság hvg.hu 2020. október. 21. 16:29

Elvette a kormány a helyi tömegközlekedés állami támogatását is a településektől

Szegeden 328 millió forint mínusszal kevesebb pénzből járhatnak a buszok és a villamosok jövőre.

A szegedi parlamenti képviselőnek, Szabó Sándornak már szeptember végén feltűnt, hogy míg az idei költségvetésben szerepel közel 2 milliárd forint, amit 70 település közösségi közlekedésének támogatására különített el a kormány, a 2021-esben már nincs ezen a soron egy fillér sem. Ezért a szocialista politikus már szóban is megkérdezte a parlamentben az Innovációs és Technológiai Minisztérium képviselőjétől, mi van ezzel a pénzzel, vajon elveszik-e ezt az összeget a helyi közlekedést üzemeltető önkormányzatoktól. Akkor a tárca nevében Schanda Tamás maszatolta a kérdést, ahogy akkor erről a szeged.hu beszámolt. Az államtitkár a beszámoló szerint annyit mondott, hogy a közösségi közlekedés nem kötelező feladat, hanem az önkormányzatok önként vállalt feladatai közé tartozik a törvény szerint.

Szabó Sándor írásbeli kérdést is benyújtott a Szegeden egyébként nagyjából 1 millió utast szállító tömegközlekedés finanszírozásáról. A választ pénteken kapta meg Szabó Sándor, most erről számolt be a szeged.hu. Varga Mihály pénzügyminiszter nevében a tárca államtitkára, Tállai András válaszolt. Ebből kiderül, hogy már biztosan nem kapnak pénzt a városok a helyi közösségi közlekedésre, a 70 település 2 milliárdos támogatása a Járványvédelmi Alapba megy. Tállai azt is írja, hogy amennyiben valamely településnek gondjai adódnak a működési költségekkel, akkor rendkívüli támogatást kérhetnek a Belügyminisztériumtól, mert a kötelező feladatok ellátását mindenképpen biztosítja a kormány. A közösségi közlekedés viszont önként vállalt feladat.

Nem először merül fel annak lehetősége, hogy ezt a forrást elvonja a kormány a járványhelyzetre hivatkozva, már tavasszal, az önkormányzati elvonások bejelentésekor is felmerült ez a lehetőség. Főként a fővárosnak és a nagyobb városoknak jelent újabb érvágást ennek a támogatásnak az elvonása, a budapesti közlekedési kivéreztetését a hvg.hu a hetekben elemezte.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Cabrera Martin 2025. március. 26. 19:30

„Feldob, ha arra gondolok, hogy Pottyondy Edina és Trombitás Kristóf ugyanazon a videón nevet”  – interjú a Különös történések a Szondi utcában alkotójával

Váratlan lendülettel robbant be tavaly a magyar közéletbe a Különös történések a Szondi utcából című YouTube-csatorna, amelyet azóta politikai oldalakon átívelő népszerűségre tett szert. Az rajzfilmek készítője autodidakta módon tanult meg animálni, és örül annak, hogy sokan sokfélét látnak bele a videóiba. Interjú Roznár Leventével, a Különös történések a Szondi utcában alkotójával.