Összesen 5 ezer férőhelyről lenne szó egy kormányhatározat szerint.
Összesen háromezer P+R parkoló, valamint - a vasútállomásra kerékpárral érkezők számára - legalább kétezer B+R biciklitároló tervezése indulhat meg a szombaton megjelent kormányhatározat értelmében - közölte az MTI-vel Fürjes Balázs, Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár. Úgy fogalmazott, „kulcs a tömegközlekedés, a közösségi közlekedés fejlesztése. Ebben az a célunk, hogy az utazók gyorsabban, kényelmesebben, kevesebb átszállással érjenek célba. Ma Budapest közlekedésének igazi kihívása, hogy az elővárosokból és a külső kerületekből naponta egymillióan jönnek befelé dolgozni, tanulni, szolgáltatásokat igénybe venni, és több mint kétharmaduk autóval érkezik". Arra a kérdésre, hogyan lehetne ezt csökkenteni, az államtitkár azt mondta, hogy semmiképpen sem az emberek átnevelésével és tiltásával.
És nem is egy vödör sárga festék ötletszerű szétlocsolásával a belvárosban
- tette hozzá.
"Budapest nem csak a belvárosból áll. Budapest minden városrésze, minden elővárosa és minden polgára egyenrangú. A külső kerületek és az agglomeráció lakóit is megilleti a jó közlekedés, a jó életkörülmények" - mondta.
Három feladat van Fürjes Balázs szerint: jobb tömegközlekedési összeköttetés, ezt a HÉV-ek felújítása és az elővárosi vasút fejlesztése valósítja meg. A belvárost kikerülő közvetlen kapcsolatok, hiányzó külső körúti elemek és hidak megépítése, például a Galvani hídé. Végül pedig a külső közlekedési csomópontokon nagykapacitású parkolók autóknak és kerékpároknak, hogy autóból a jobb minőségű vasútra, HÉV-re, metróra, villamosra ülhessenek a közlekedők.
Elmondta, hogy részletes tanulmányt készített az elmúlt hónapokban a budapesti agglomeráció állomásainak megközelítéséhez szükséges P+R és B+R fejlesztési stratégiájáról a kormányzati Budapest Fejlesztési Központ (BFK). A fővárosba vezető összes vasúti és HÉV-vonal valamennyi érintett agglomerációs állomásán és megállóhelyén, 108 településen összesen 171 helyszínen vizsgálta meg a BFK, hogy mennyi a jelenlegi kapacitás, mennyire lenne igény most és a számítások szerint a jövőben hogyan fog növekedni a forgalom. Sok helyen a pillanatnyi férőhelyszám többszöröse is megtelne. Ezt nemcsak az mutatja, hogy néhol korán reggel elfogynak a helyek, hanem az is, hogy a füvön vagy nem hivatalos parkolókban is otthagyják az autójukat az ingázók - fejtette ki Fürjes Balázs, hozzátéve, hogy a kormány az ötezer parkoló létesítéséhez szükséges felmérésekre, tervezésre és engedélyezésre bő hétszázmillió forintot biztosít.
A munka részeként a Budapest Fejlesztési Központ megalkot egy budapesti agglomerációs kerékpárhálózat-fejlesztési stratégiát is. Ebben fel kell vázolni egy olyan összefüggő kerékpáros hálózatot, amely nemcsak a vasúti megállók elérését teszi lehetővé, hanem azt is, hogy a Budapest-körüli településekről közvetlenül is el lehessen érni a fővárosi célpontokat.A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.