Az UEFA új pénzdíjrendszere a gazdagokat még gazdagabbá teszi, azt pedig különösen díjazza, ha egy csapat erős csoportkör után jut el a végső győzelemig.
Közel 120 millió eurós, azaz 42 milliárd forintos rekordbevétellel zárta az idényt a Bajnokok Ligájában a győztes Bayern München.
A Bayern a lehető legmagasabb győzelmi prémiumot kapja, 115,69 millió eurót, mert nem egyszerűen megnyerték a BL-t, hanem tökéletes mérleget hoztak: a csoportkört hat meccsből hat győzelemmel zárták, és az egyenes kieséses rendszerben is minden meccsüket megnyerték. Ehhez az UEFA-prémiumhoz jön még az a pénz, amelyet a hazai nézőszámok alapján osztanak el, ez várhatóan kétmillió euró körül lesz.
Az UEFA két éve bevezetett új pénzosztási rendszere azt eredményezi, hogy aki sikeres, az a korábbinál sokkal több pénzt kap, a Bayern például az új rendszer első évében, 2018/19-ben több pénzt kapott azzal, hogy a legjobb 16 között kiesett, mint egy évvel korábban, amikor elődöntős volt. Most pedig minden eddiginél több pénz szakad rá a klubra – amire szüksége is lesz, mivel a járvány miatt a meccsnapi helyszíni bevételekkel nem lehetett számolni.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.