Gazdaság hvg.hu 2020. július. 31. 05:28

Újra stratégiai megállapodást kötne a kormány a Coca-Colával

Nyolc éve csupa jót mondott Orbán a kóláról, amikor először kötöttek stratégia megállapodást.

A csütörtöki Magyar Közlöny egyik kormányhatározata szerint a kabinet újabb stratégiai megállapodást kötne a Coca-Colával.

Orbán Viktor miniszterelnök ugyanis utasította Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, hogy gondoskodjon a kormány és a Coca-Cola HBC Magyarország között kötendő stratégiai együttműködési megállapodás kormány nevében történő aláírásáról.

Ahogy a 444 emlékeztet, az első ilyen megállapodást még 2012-ben írták alá, akkor Orbán úgy fogalmazott, hogy „az európai válság kikényszerítette átalakulás miatt lassan közhelyszámba megy a nemzetközi politikában az a mondat, hogy a világ többé már nem lesz olyan, mint a válság előtt volt. Az azonban biztos, hogy ha csak egy dolog is marad abból a régi világból, ami ott lesz a jövőben is, az a Coca-Cola.”

Amikor tavaly a cég azonos nemű párokat szerepeltetett plakátjain, néhány fideszes politikus és megmondóember nekiment a cégnek, aminek a végén a Coca-Cola leszedte a plakátokat. Állítólag nem a fideszes támadások miatt.

(Magyar Közlöny)

zöldhasú
Hirdetés
Kult Köves Gábor 2025. március. 28. 19:30

„Legkedvesebb magyar barátaim!” – Eric Stoltz a Maszkról, a ponyvaregényes időkről, magyar barátairól és Cherről is mesélt a HVG-nek

A nyolcvanas évek tinédzsersztárja a kilencvenes években Tarantino társaságába keveredett, majd elkezdett rendezni. Első komoly szerepét Peter Bogdanovich filmjében, a 40 éve bemutatott Maszkban játszotta Cher oldalán. Az sem szegte kedvét, hogy a Vissza a jövőbe nélküle készült el, pedig ő kapta meg eredetileg Marty McFly szerepét. Magyar káromkodásokról, Cher és Bogdanovich gyűlölködéséről és egy fejre húzott harisnyáról is beszélgettünk.