Mivel a kormánydöntésekkel kapcsolatban fel sem vethető a hűtlen kezelés gyanúja, az előkészítésük sem lehet bűncselekmény.
Az ügyészség elutasította Szél Bernadett panaszát, amit a független országgyűlési képviselő azért tett, mert az ügyészség korábban visszadobta a Budapest–Belgrád vasútfelújítás ügyében, hűtlen kezelés gyanújával tett feljelentését – derül ki a hvg.hu birtokába jutott ügyészségi határozatból.
A feljelentés visszadobásakor az ügyészség azzal érvelt, hogy a kormány a projektről szóló egyezmény megkötésével és a tízmilliárd forintos költségvetési átcsoportosításokkal nem vagyonkezelést végzett. Illetve leszögezte, hogy amikor a kormány a központi költségvetést kezeli, akkor tulajdonosként jár el. Így fel sem merülhet a hűtlen kezelés gyanúja.
Hülyeség lehet, de nem bűncselekmény, mikor a kormány százmilliárdokkal dobálózik
A nép nevében tulajdonosként járnak el az országgyűlés és a kormány tagjai, mikor tíz- és százmilliárdokat biztosítanak ilyen-olyan célokra. Ez nem lehet bűncselekmény, az viszont igen, ha megbízott tisztviselőként a pénzzel rosszul sáfárkodnak. Vélemény.
Az ügyészség lényegében azzal érvelt, hogy nem lehet bűncselekmény, amikor a kormány tíz- sőt százmilliárdokkal dobálózik a költségvetésben, hiszen az a dolga, hogy politikai döntéseket hozzon arról, mire költi az állam a költségvetési pénzeket, ilyenkor nem rábízott vagyont kezel. Ettől független kérdés, hogy hülyeségekre költ-e.
Szél Bernadett a döntés miatt beadott panaszában emlékeztetett rá, hogy a feljelentése ismeretlen tettes ellen szólt, nem pedig a kormány tagjai (esetleg a projektet törvényben szentesítő országgyűlési képviselők) ellen. Szél szerint „a beruházással kapcsolatos nemzetközi szerződést támogató országgyűlési képviselők, illetve a kormány tagjainak összességén túlmutató döntési láncolat bizonyos pontján óhatatlanul fennáll büntetőjogi felelősség is egy közgazdasági értelemben egyértelműen ésszerűtlen kockázatvállalásnak minősülő beruházással kapcsolatban”. Szél szerint az ügyészségnek fel kellett volna tárnia a döntéshozatali és az azzal kapcsolatos ellenőrzési mechanizmust, be kellett volna szereznie az erre vonatkozó dokumentumokat, a résztvevőket tanúként ki kellett volna hallgatnia.
Az ügyészség álláspontja szerint mivel a kormányzati döntésekkel kapcsolatban nem vethető fel a hűtlen kezelés gyanúja, így értelemszerűen a döntések előkészítésében részt vett személyek sem követhettek el bűncselekményt. Minthogy nem történt bűncselekmény, aminek az elkövetésében részt vehettek volna.
Két jogszabály összjátéka miatt nem került nyilvánosságra a Budapest-Belgrád vasút hitelszerződése
Május végén ki kellett volna adni a Budapest-Belgrád vasútvonal felújításának hitelszerződését, a titkosítást lehetővé tevő törvény június végén lépett hatályba. Csak épp menet közben a kormány felemelte a közadat-igénylések határidőit.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.