Egy tollvonással megint megcsapolták.
A csütörtöki Magyar Közlönyben megjelent határozatával a kormány közel 93 milliárd forintot vont el most a Gazdaságvédelmi Alapból – írta a portfolio.hu.
A kormány ezúttal 3 fő célra költött az alap terhére:
- 50 milliárd forint jut az egészségipari vállalatok versenyképességének javítása, amit Varga Mihály pénzügyminiszter néhány hete jelentett be.
- 30 milliárd forintot csoportosít át "a koronavírus-járvány következtében szükségessé vált versenyképesség-növelő támogatásra", ami a külügyminisztérium programja és már 199 milliárd forintos keretösszegnél jár.
- 9,6 milliárd forint megy az MNV Zrt. által végrehajtott részesedésvásárlás, tőkeemelés, pótbefizetés soron beruházásokra.
A lap szerint a csütörtöki döntéssel együtt a kormány már 1265 milliárd forint átcsoportosítáról döntött, ami egyben azt is jelenti,
hogy túlléptek a korábban meghatározott 923 milliárdos keretösszegen.
Ha viszont úgy közelítjük meg a kérdést, hogy a Gazdaságvédelmi Alap bevételi oldalán ott van a Nemzeti Foglalkoztatási Alap bevételének átirányítása 423 milliárd forint összegben, akkor még valóban nem érte el a Gazdaságvédelmi Alap a teljes, 1346 milliárd forintos keretét – jegyzi meg a portál.
Azonban az NFA a Gazdaságvédelmi Alap kiadási és bevételi oldalán egyszerre megjelenik, tehát az alap keretét valójában nem növeli; így azt mondhatjuk, hogy a kormány már túlfutott a járvány elleni védekezési eszközének a keretén.
* * * Lakástámogatás meglévő és vállalt gyermekek után
A lakástámogatási rendszer egyik legfontosabb eleme a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK). Az igénylők lakáscéljuk megvalósításához 600 ezer és 10 millió forint közötti összeget kaphatnak meglévő és vállalt gyermekük után. A Bankmonitor CSOK kalkulátorával a támogatási jogosultság könnyen ellenőrizhető, de azt is meg lehet tudni, hogy igényelhető-e a támogatáshoz kapcsolódó kedvezményes CSOK-hitel
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.