December 31-ig biztosított a tao-támogatás a koronavírus-járvány elleni küzdelemhez.
A kormány még április közepén rendelkezett a látvány-csapatsportok támogatására vonatkozó enyhítő intézkedésekről, melynek értelmében néhány adminisztratív jellegű lazítás mellett bármire önerő biztosítása nélkül költhettek tao-támogatást – írja az mfor.hu.
Ez a rendelkezés a veszélyhelyzet megszűnéséig volt hatályban, de érkeztek újabbak, ezek közül talán a leglényegesebb, hogy
a kormány év végéig, tehát 2020. december 31-ig biztosította a tao-támogatásból, vagyis közpénzből történő koronavírus-járvány elleni védekezés lehetőségét.
"A veszélyhelyzettel, a kormány által elrendelt egészségügyi válsághelyzettel, továbbá a koronavírus elleni védekezéssel összefüggésben felmerülő költségek a sportfejlesztési program módosítása nélkül elszámolhatók" – idézi a portál a rendeletet.
A támogatás mértéke 100 százalék, vagyis a teljes költséget fedezhetik TAO-pénzből. A rendelet szerint elszámolható a lázmérő, a maszk, a gumikesztyű, a PCR-koronavírusteszt, a kézfertőtlenítő, a fertőtlenítő kendők, a folyadékok és az egészségügyi védőruházat költsége. A sportszervezetnek erre vonatkozó igényét 2020. december 31-ig írásban kell bejelentenie a programokat jóváhagyó szervezet, vagyis a szakági sportszövetség részére, amelynek engedélyeznie kell a költekezést.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.