Évekig tartott, mire a DK megszerezte a dokumentumot, de nem azt kapták, amire vártak.
Használhatatlan a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány tao-támogatásairól készült vizsgálati anyag, amit a Demokratikus Koalíció (DK) kapott az Emberi Erőforrások Minisztériumától (Emmi) – jelentette ki a DK elnökségi tagja, Ráczné Földi Judit pénteki sajtótájékoztatóján.
A DK 2015 óta nyomoz az ügyben, hogy mire költötte a tao-támogatásokat a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány – amelyből Mészáros Lőrinc klubja nem keveset kapott. 2017 novemberében, miután már a Kúria is igazat adott a pártnak, az Emmi sportállamtitkársága a klub "segítségére sietett" azzal, hogy "vizsgálatot" indított, és bekérte a szervezet papírjait.
Végül a párt megkapott a minisztériumtól egy száz oldalas dokumentumot, de ebből állításuk szerint három könyvvizsgáló sem tudott kideríteni semmit. Az anyagban ugyanis végig olyan további dokumentumokra hivatkoznak, amiket nem mellékeltek. A párt szerint sem derül ki belőle, hogy a minisztérium vizsgálata miért tartott két évig.
Az Emmi államtitkársága is kiadott egy közleményt pénteken az iratok kapcsán. Állítják: a Sportért Felelős Államtitkárság a bírósági ítéletben meghatározott, a Felcsút Utánpótlás Nevelésért Alapítványt érintő valamennyi iratot hiánytalanul eljuttatta Varju Lászlónak, a DK országgyűlési képviselőjének.