Június 7-e reggeltől szabadon jöhetnek a német állampolgárok és a Németországban dolgozó magyarok Magyarországra.
Szijjártó Péter külügyminiszter a Facebook-oldalára feltöltött videóban, pólóban jelentette be, hogy június 7-e, vasárnap reggel 8 órától vége a Németországgal szemben bevezetett utazási korlátozásoknak. Ez azt jelenti, hogy német állampolgárok szabadon beutazhatnak Magyarország területére, azok a magyar állampolgároknak pedig, akik Németországból utaznak Magyarországra nem kell karanténba vonulniuk.
A miniszter indoklása szerint Németország Magyarország első számú kereskedelmi partnere, és „számos magyar ember dolgozik Németországban, így az ő munkavállalásuk, illetve a családdal való kapcsolattartásuk az elmúlt időszakban nagyon komoly nehézségekbe ütközött”.
„Németországban a járványkezelés eredményesnek bizonyult, ez pedig megadja a lehetőséget arra, hogy megszüntessük a személyforgalomra vonatkozó korlátozásokat. Rég várt enyhítés ez a németországi munkavállalók és családjaik számára” – olvasható a videóhoz mellékelt szöveges magyarázatban.
Európai utazást tervez? Erre kell most ügyelnie
Az európai országok fokozatosan enyhítenek a beutazási feltételeken, legutóbb Ausztria jelentette be, hogy a magyarok szabadon átkelhetnek a határon. Az, hogy érdemes-e idén nyáron külföldi utat tervezni, téma az Európai Unióban és Magyarországon is. Egyelőre ahány ország, annyi szabály.
A járványügyi helyzet javulásával egyre több határ nyílik meg Európában. Legkorábban június végére nyílhat meg az összes uniós ország közötti határ – közölte az Eurológus tudósítása szerint Ylva Johansson belügyi biztos az uniós belügyminiszterek videókonferenciája után, amelyen a külső és belső schengeni határok megnyitásáról tárgyaltak.
Június 15-től a legtöbb uniós határon megszűnik az ellenőrzés, bizonyos országok azonban még fenntartanak korlátozásokat. (A magyarok péntek reggeltől járhatnak szabadon Ausztriába, Szlovákiába és Csehországba, de korábban megnyílt az út Szlovénia felé is. Olaszországgal szemben viszont még kivár az enyhítéssel a kormány.)
Johansson szerint a tárgyaláson a legtöbb belügyminiszter támogatta, hogy júliustól helyreálljon a schengeni övezet működése, de többen az óvatosság mellett érveltek. A biztos hangsúlyozta, a végső döntésbe nem szólhatnak bele, a határnyitás a tagállamok kormányain múlik.
Az unió területére június 15-ig van érvényben beutazási tilalom, amit Johansson szerint legalább két héttel meghosszabbítanak majd. Az erre vonatkozó javaslatot jövő héten teszik közzé.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.