Akkora növekedést vár a kormány 2021-re, hogy akkor már újra lehet nyugdíjprémium.
2020-ban szinte biztosan nem, 2021-ben viszont újra lesz nyugdíjprémium – derült ki a most bemutatott 2021-es költségvetés-tervezetből. A kormány úgy számol, hogy ez 53 milliárd forint kiadást jelent majd.
A nyugdíjprémium rendszerét még 2009-ben vezette be a Bajnai-kormány. Akkor jár ez a pénz, ha az adott év GDP-növekedése több, mint 3,5 százalékos. Az egyértelmű, hogy idén esélytelen ezt a célt elérni, viszont pont amiatt, hogy az idei év kimondottan rossz, jövőre a 2020-ashoz képest nagyot nőhet a GDP, a kormány reményei szerint 4,8 százalékkal.
Ha 2021 novemberében majd valóban úgy tűnik, hogy igaza van a kormánynak, akkor a következő módon számítják ki a nyugdíjprémiumot:
- a 2021-re becsült GDP-növekedésből kivonnak 3,5 százalékpontot, azaz ha tényleg 4,8 százalékos lenne a növekedés, akkor 1,3-at kapunk, ez lesz a szorzó,
- akiknek a nyugdíja 80 ezer forint fölötti, azok 1,3x20 ezer, vagyis 26 ezer forintot kapnak,
- akiknek pedig 80 ezer alatti, azoknak a nyugdíjuk negyedét kell 1,3-mal megszorozni.
A költségvetés tervezete úgy számol, hogy az infláció 3 százalékos lehet jövőre, vagyis 3 százalékkal nőnek a nyugdíjak is.
* * * Hogyan egészíthető ki az állami nyugdíj?
A majdani állami nyugdíj szinte biztosan nem lesz elég az aktív korban megszokott életszínvonal fenntartására. Egy megtakarítás azonban megfelelő jövedelemkiegészítést biztosíthat. Ráadásul nyugdíj-előtakarékosság választásával 20% állami támogatás is elérhető. A Bankmonitor nyugdíjmegtakarítás-kalkulátora megmutatja, hogy egy adott összegű havi megtakarítás mekkora nyugdíjkiegészítést jelenthet majd.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.