Gazdaság MTI / hvg.hu 2020. április. 29. 19:19

2,5 milliárd forint osztalékot fizet Schmidt Máriáék családi cége

Nem érintette meg nagyon a válság a céget, az osztalékból a főrészvényesek 1,6 milliárd forintnak örülhetnek.

A Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési (BIF) Nyrt.-t láthatóan nem érintette meg nagyon a most beütött válság. A igazgatótanács több mint 2,56 milliárd forint osztalék kifizetéséről határozott szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett tájékoztatás szerint. Ez részvényenként 10 forint osztaléknak felel meg.

Az igazgatótanács gondoskodik a törzsrészvényekre megállapított osztalék részvényarányos kifizetéséről, ezzel összefüggésben hirdetményt fog közzétenni az osztalék fizetésének menetrendjéről és az osztalék fizetéséhez kapcsolódó tulajdonosi megfeleltetés fordulónapjáról – közölték.

A saját részvényekre eső osztalékot a társaság az osztalékra jogosult részvényeseknek fizeti ki részvényeik névértéke arányában.

A cég főrészvényese egyébként a Schmidt Mária és gyerekei tulajdonában álló Pió-21 Kft. A cégnek valamivel több mint 64 százalékos tulajdonrésze van a BIF Nyrt.-ben. Ez azt jelenti, hogy a 2,56 milliárd forintos osztalékból uszkve 1,6 milliárd forintot a Pió-21 Kft. részére fizetnek ki. Tavaly is hasonló összeget, közel 2,6 milliárd forint osztalékot fizettek ki a BIF részvényeseinek.

A BIF részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. A papír a szerdai kereskedést 306 forinton zárta. Az elmúlt egy évben a részvények legmagasabb ára 325 forint, a legalacsonyabb 256 forint volt.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. február. 15. 19:30

„Tudom, hogy nagyon fáj, de tartson még ki egy kicsit”– a kórházba belépve a méltóságukat is leteszik a küszöbön

Az egészségügyben számtalan módon sérülhet a méltóság, egy-egy empátiát kifejező gesztus ugyanakkor csodát tesz. Hogyan lehetne humánusabbá tenni az ellátást? Miért nehéz az egészségügyben dolgozóknak túllátniuk azon, hogy a páciens nem elvégzendő feladatok halmaza, hanem ember? Hogyan lehet a demens betegeket is segíteni a méltóságuk megőrzésében? És mit várunk el a haldoklótól? Sipőcz Diána kulturális antropológussal és Zsák Éva tanatológussal, a Méltóságért Alapítvány munkatársaival ezekről beszélgettünk.