Gazdaság MTI 2020. április. 24. 06:27

Újranyílik a régi hegyeshalmi határátkelő

A régi 1-es út átkelőjét nyitják meg.

Újranyílik a régi hegyeshalmi határátkelő - jelentette be Facebook-oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

"Naponta néhány tízezer honfitársunk jár át Ausztriába dolgozni, akiknek komoly bosszúságot és sokszor hosszú várakozást okoz az, hogy a lezárások miatt jelenleg csak kilenc átkelőt lehet használni az osztrák-magyar határon" - írta a miniszter.

"Nagy István képviselőtársam, minisztertársam már a korlátozások bevezetésekor jelezte, hogy a Mosonmagyaróvár környékén élő ingázók számára komoly probléma a hegyeshalmi autópálya-átkelő nagy forgalma, a gazdák pedig nem is tudnak átjárni a határ túloldalán lévő földjeiket megművelni, mert mezőgazdasági járműveikkel fel sem hajthatnak az autópályára" - fűzte hozzá.

"A helyzet megoldása érdekében már több napja folyamatosan egyeztettünk Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter-kollégával és most végre megvan a megoldás: a régi 1-es úton található hegyeshalmi átkelőt péntek hajnalban visszaadjuk a forgalomnak úgy, hogy az ingázók és a gazdák reggel 5 és 10 óra között, valamint délután 17 és 20 óra között járhatnak át rajta" - közölte Szijjártó Péter.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.