Az új koronavírus-fertőzés miatti kockázatok miatt ideiglenesen bezárja Kínán kívüli üzleteit az Apple. Az online-rendelés továbbra is működik.
A vállalatvezér, Tim Cook közölte, a tervek szerint az intézkedés március 27-ig marad érvényben.
„A közösen elsajátított legjobb gyakorlatok segítenek bennünket az eredményes globális válaszok megtalálásában. Az egyik dolog, amit megtanultunk az, hogy az emberek közötti távolság növelésével lehet a leghatékonyabban csökkenteni a vírus átadásának a veszélyét” – áll a szombati közleményben, amely szerint az Apple hozzájárul az üzletek bezárása miatt veszteségek kompenzálásához.A kínai boltokat egyébknt pénteken nyitották meg újra,miuátn az országban csökkent a járványveszély.
Cook azt is közölte, hogy a cég online-áruháza továbbra is működik.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.