Hétéves rekordot döntött az infláció 2019 decemberében, a jegybank szerint csak azért, mert egy évvel korábban nagyon leesett az üzemanyagok ára.
„Az infláció emelkedését főként az üzemanyagok tavaly előtt év végi árcsökkenésének bázishatása magyarázza” – írja a decemberi (és 2019. éves) inflációs adathoz fűzött magyarázatában a Magyar Nemzeti Bank. A magyarázat szerint az üzemanyagok ára esett 2018 decemberében, ahhoz képest ugrott meg a 2019 decemberi infláció. Egyébként a decemberi inflációs mutató az előző hónaphoz képest is 0,6 százalékponttal emelkedett.
„A tartósabb inflációs tendenciákat megragadó mutatóink (a keresletérzékeny termékek és a ritkán változó árú termékek és szolgáltatások inflációja) nem változtak az előző hónaphoz képest” – teszi hozzá az MNB.
4 százalékos volt az infláció 2019 decemberében – számolt a Központi Statisztikai Hivatal. Ennél magasabb inflációt hét évvel korábban mértek utoljára, 2012 decemberében 5 százalékos volt a mutató.
Amikor elfogadták a 2019-es költségvetést, a kormány úgy számolt, hogy 2,7 százalékos lesz az infláció, az MNB célja pedig a 3 százalékos szint. Ehhez képest az év egészét összesítve a fogyasztói árak átlagosan 3,4 százalékkal emelkedtek 2018-hoz képest.
2019-ben 2018-hoz képest az élelmiszerek ára 5,4 százalékkal nőtt, a legnagyobb mértékben, 8,1 százalékkal a szeszes italok, dohányáruk drágultak. A szolgáltatások ára átlagosan 3,0, a háztartási energiáé és a ruházkodási cikkeké egyaránt 1,0, az egyéb cikkeké 1,3 százalékkal emelkedett. A tartós fogyasztási cikkekért 0,3 százalékkal kevesebbet kellett fizetni.
Lassuló gazdasági növekedésre és emelkedő inflációra számít a GKI
A kifutó EU támogatások és a szerény versenyképesség nem tesznek jót a gazdaságnak.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.