Didier Reynders a jövő év elején Magyarországra látogat a 7-es cikk szerinti eljárás miatt.
Fontos, hogy az Európai Bizottság továbbra is alkalmazza az összes eszközt és nem csak a 7. cikkelyt az uniós értékek betartása érdekében – jelentette ki az Európai Unió igazságügyi biztosa, a belga Didier Reynders az Általános Ügyek Tanácsában a Magyarországgal szemben indított, 7-es cikk szerinti eljárás kapcsán kedden. Az uniós biztos azt is elmondta, a jövő év elején mindenképpen el szeretne látogatni Magyarországra és Lengyelországba is. Sajnos, a legutóbbi tárgyalások óta további "negatív fejleményeket tapasztaltunk" Magyarországon, mondta.
Vera Jourová (képünkön), az értékek és átláthatóság uniós biztosa fontosnak nevezte, hogy az EU tagországai megvitassák a lengyelországi és a magyarországi helyzetet. Szerinte a párbeszéd nagyon fontos ahhoz, hogy megértsék, mi történik a két országban.
Michael Roth német európai ügyekért felelős miniszter nyilatkozatában azt hangoztatta, hogy a jelenlegi magyar jogalkotási kezdeményezések arra utalnak, hogy a jogállamiság helyzetét tekintve a helyes irány helyett visszaesés fordulhat elő. Kijelentette, a szövetségi kormány attól tart, hogy a jogállamiság tovább romlik Magyarországon. "Aggodalommal szemléljük a jelenlegi helyzetet" – mondta Roth.
A leginkább problémás kérdések közé az igazságszolgáltatás függetlensége, a média szabadsága és az akadémiai szabadság tartozik
– tette hozzá a német miniszter.
Az Európai Bizottság szokásos déli sajtótájékoztatóján újságírói kérdés hangzott el arról, hogy Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára Twitter-üzenetében az Európai Unió tanácsát "Soros kórusának" nevezte.
Eric Mamer, az uniós bizottság vezető szóvivője válaszában kijelentette: az uniós tanács semmiképpen sem nevezhető "kórusnak", az ilyen kijelentésekért azok felelősek, akik részéről azok elhangzottak.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.