Gazdaság hvg.hu 2019. november. 30. 17:44

Megduplázná a KDNP a Kúria elnökének a fizetését

Az eddigi másfél millió helyett így három millió forintot kaphatna a legfőbb bírói testület vezetője.

Duplájára emelné a Kúria elnökének fizetését a KDNP - ez derül ki az igazságügyi törvénycsomaghoz benyújtott módosító javaslatból - számolt be az RTL Híradó.

A legfőbb bírói testület vezetője az eddigi havi másfél millió helyett, több mint három millió forintot keresne. A kisebbik kormánypárt szerint egyszerű bérrendezés zajlik, ahogy korábban a köztársasági elnök fizetését is emelték, úgy most az igazságügyi vezetők bérét is növelik.

Mint korábban írtuk 2020-ban az ügyészek átlagosan 21 százalékos, a bírák pedig 32 százalékos, majd 2021-ben együttesen 12 százalékos, 2022-ben pedig 13 százalékos béremelésben részesülnek.

A döntés közel háromezer bírát és kétezer ügyészt érint. A bírák illetményemelése 2020-ban 9,5 milliárd forintot tesz ki, az ügyészeké pedig 4,5 milliárdot. Az előbbiből az Országos Bírósági Hivatal 3 milliárdot, az utóbbiból az ügyészség 1,5 milliárdot biztosít, a fennmaradó összeg pedig a központi költségvetést terheli.

zöldhasú
Hirdetés