Míg az impulzusvásárlás – amikor hirtelen felindulásból, előzetes tervezés nélkül megveszünk valamit – viszonylag gyakori jelenség, a kényszeres vásárlás – ami a viselkedési függőségek egyik formája, és impulzuskontroll zavarral is jár –, szerencsére jóval ritkább.

„A kényszeres vásárlás is lehet impulzív, de ennek a dinamikája más: ebben az esetben negatív érzések, például szorongás vagy depresszív hangulat játszanak szerepet. Abban az esetben már problémás vásárlásról beszélünk, ha az illető rendszeresen olyasmit vásárol, amire nincs szüksége, és emellett jóval több időt és pénzt fordít a vásárlásra, mint amennyit előzetesen tervezett. Lehet, hogy átmenetileg a vásárlás számára szorongáscsökkentő, mert egy szép ruhát próbál, és még az eladó is megdicséri. A kényszeres vásárló viszont később bűntudatot érez emiatt, tovább növekszik a feszültsége, a szorongása, titkolja mások előtt, hogy mivel tölti az idejét, és végső soron anyagi gondok is jelentkezhetnek” – mondja Dr. Kun Bernadette, az ELTE Pedagógiai és Pszichológia Kar Klinikai Pszichológia és Addiktológia Tanszékének egyetemi adjunktusa, akinek az egyik fő kutatási területe a viselkedési függőségek pszichológiája. A kényszeres vásárlás a legtöbb esetben együtt jár más mentális problémákkal is: depresszióval, szorongásos és pánikbetegségekkel, kényszerességgel, hangulatzavarral vagy éppen alacsony önértékeléssel.

AFP

„Ha valaki sokat vásárol, és ezt anyagi lehetőségei meg is engedik, ugyanakkor mellette problémák nélkül el tudja látni mindennapos teendőit, tehát dolgozik vagy tanul, ápolja társas kapcsolatait, akkor még nem tekinthető súlyos kényszeres vásárlónak. Alapvetően akkor beszélhetünk függőségről, ha a vásárlás valaki mindennapi életét, a munkavégzését, a tanulmányait, vagy a társas kapcsolatait és a fizikai, lelki egészségét negatívan befolyásolja. A probléma anyagi kimenetele pedig messzire vezethet” – magyarázza a szakértő. A kényszeres vásárló ráadásul sokszor titkolja, dugdossa a megvásárolt tárgyakat, hazudik a környezetében élőknek, és a bűntudat nyomán például visszaviszi a tárgyakat, elajándékozza vagy eladja.

Kun szerint sok az olyan kényszeres vásárló, aki az élmény miatt inkább a fizikai vásárlást részesíti előnyben. Vannak azonban, akik az online vásárlást preferálják, mert így ki se kell mozdulniuk, gyorsabb és fizikailag is kényelmesebb, illetve rejtőzködve hódolhatnak szenvedélyüknek. A folyamatos akciók, leértékelések a több lehetőség miatt alapvetően a teljes társadalom többet vásárol, de a szakértő szerint nem ezektől lesz valaki problémás eset és kényszeres vásárló. Ezek az akciók és online lehetőségek inkább az amúgy is rizikócsoportba tartozó személyek számára jelenthetnek nagyobb veszélyt, tehát azoknak, akik a vásárlást alapvetően önszabályozási, érzelemszabályozási céllal használják.

Hány embert veszélyeztet a vásárlásfüggőség?

Az USA-ban a legújabb kutatások már a társadalom 8-9 százalékára teszik a kényszeres vásárlásban szenvedők arányát, így akár népbetegségnek is mondhatjuk – ott azonban gyakori, hogy valakinek 5-6 hitelkártyája is legyen, a lehetőség pedig értelemszerűen fokozza a betegség súlyosbodását.

AFP

„Kulturális, gazdasági, társadalmi okok is vannak amögött, hogy melyik országban mennyire gyakori a kényszeres vásárlás, és persze módszertani különbségek is lehetnek a különböző eredmények hátterében. Léteznek úgynevezett rizikófaktorok a kényszeres vásárlásra vonatkozóan: a nők és a fiatalok például veszélyeztetettebbek, de a vagyoni helyzettel nincs egyértelmű összefüggés” – avat be minket az eredmények és az okok hátterébe Dr. Kun Bernadette.

Magyarországon az ELTE PPK reprezentatív kutatása alapján a felnőtt lakosság kb. 1 százaléka tartozik a rizikócsoportba (ez alacsonyabbnak számít az átlagosnál, sajnos az alkoholizmus és a szerfüggőség azonban annál jelentős probléma itthon), és ez még nem is jelenti azt, hogy a magyarok 1 százaléka kényszeres vásárló, csak veszélyeztetettnek számítanak. Klinikai gyakorlatban is viszonylag ritka az ilyen betegség, bár emögött többféle ok is meghúzódhat: a mentális problémákkal szembeni általános társadalmi stigmatizáció, de maga az ellátási rendszer (hiánya) is, így amerikai mintára boltkórosok terápiás csoportjával még kevésbé találkozhatunk itthon.

Dr. Olasz Anna, a Nyírő Gyula Kórház addiktológiai osztályának osztályvezető helyettese is azt mondja, hogy ritkán találkozik kényszeres vásárló pácienssel. Az elmúlt években egy negyvenes éveiben járó nőt kezelt, ő azonban annál súlyosabb eset volt és kényszeres vásárlás más kényszeres betegségekkel is együtt járt: „Gyűjtögetett és vásárolt, mindent. Volt olyan, hogy ha simát tapintott, azt megvette. Hitelt is felvett, végül már a munkáját sem tudta elvégezni, és a szülei fizették vissza a tartozását” – emlékszik vissza a pszichiáter, addiktológus.

A tapasztalatai szerint viselkedési addikcióval csak nagyon súlyos esetben fordulnak szakemberhez, magánrendelésben gyakoribbnak tartja, hogy segítséget kérnek. Bár az utóbbi időben Magyarországon pozitívan változott a pszichológushoz járás és ennek a megítélése, azért még mindig nem evidens, hogy szakembert keresnek fel: a probléma inkább abban rejlik, hogy a betegek szégyellik, tagadják a problémát, vagy nincs is tudomásuk róla, hogy ezekkel a tünetekkel már szakemberhez lehet, és kellene fordulni.