Amszterdamra lassan kiteszik a megtelt táblát.
A tulipánok országa a világ tíz legnépszerűbb turistacélpontja között szerepel, és ennek következtében idén 10, de tíz év múlva már 29-30 millió kíváncsi külföldi érkezhet a kis területű, sűrűn lakott országba. Amszterdam gyakorlatilag megtelt: a külföldiek döntő többsége ide érkezik, és itt tölti el azt az időt, melyet Hollandiára szánt. A zsúfoltság elképesztő, az új turizmuspolitika ennek megfelelően igyekszik mérsékelni a beérkező turizmust.
Japánok, olaszok és spanyolok ne jöjjenek! – adták ki a parancsot, ennek jegyében pedig a három országban a holland nemzeti turisztikai ügynökség be is zárja irodáit. Így akarja kifejezni, hogy nem kíván új turistákat fogadni ezekből az országokból. A világ két legnagyobb hatalmának, az USA-nak és Kínának a polgárai szívesen látott vendégek továbbra is, azért is, mert arányuk nem túlságosan magas az összes idelátogató között. Ugyanebbe a kategóriába esnek a németek és a franciák is.
A párizsi Les Echos a kelet-európai turistákkal, így a magyarokkal nem foglalkozik az amszterdami döntésről szóló cikkében. Azt viszont megemlíti, hogy a hollandok nekimentek az Airbnb-nek is, amelyet a tömegturizmus egyik fő felelősének tekintenek. De nemcsak az olcsó turistaszállások kerültek veszélybe, hanem a turistautak is. A nagy tengerjáró hajók, melyek turisták ezreit hozták Amszterdamba, immár csak távoli kikötőkben köthetnek ki, a városnéző hajók, amelyek a csatornákon keresztül ismertetik meg Amszterdam szépségeit a turistákkal pedig csak a városon kívül. A csatornák mentén a korábbinál jóval kevesebb taxi kószálhat utasokra várva.
Hollandiában a kormányzat is osztja a városok és mindenekelőtt Amszterdam gondjait a tömegturizmussal kapcsolatban, mégsem lesz könnyű lépni. Ebben az egész holland sajtó egyetért – utalva az itáliai példákra, ahol Velence városa már hosszú évek óta próbálja meg mérsékelni a külföldi turizmust – igencsak csekély sikerrel.
A furcsa turista kvótarendszert nehéz lesz alkalmazni a gyakorlatban. Ráadásul arra senki sem mer gondolni sem, hogy mi lesz, ha megindul Európa felé az igazi tömegturizmus Kínából. Ott jelenleg még csak 4-500 millió polgárnak van erre elég pénze, de az ország lakossága 1,4 milliárd. India is gyorsan fejlődik, bár az onnan érkező turisták inkább Nagy-Britanniát kedvelik, de ha az 1,3 milliárdos népességnek csak egy töredéke célozza meg Hollandiát, az felboríthatja a kényes egyensúlyt. És Indonézia, az egykori holland gyarmat, a maga 250 millió polgárával szintén sorban áll.
A hollandok az árak piacszabályozó erejében bíznak, de ez rossz hír a helyi lakosságnak, hiszen az ingatlanárak egyre kevésbé megfizethetők a bérből és fizetésből élők számára. Ezért is akarják megfogni Hollandiában az Airbnb-rendszert, amely a bérlakáspiacot borítja fel.
Ne csak Amszterdamot nézzétek! – javasolja a külföldi turistáknak a hollandok új terve, amely a vidékre akarja irányítani a figyelmet: a tulipánok termesztésére, a fapapucsos vidéki gazdák világára. Az olyan városokra mint Hága vagy Utrecht, ahol szintén sok látnivaló van, de erről a külföldi turisták döntő többsége még csak nem is hallott.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.