Domány András
Szerzőnk Domány András

Hanoiban és Lvivben sem lesz Magyar Ház.

A kormány visszavonta azt a tavalyi határozatát, amely szerint 7 milliárd forintért vásároltak volna épületet Hanoiban Magyar Művelődési és Közösségi Ház céljára. A hír tavaly meglepetést váltott ki, hiszen Vietnamban nem él magyar közösség, de a Külügyminisztérium azzal indokolta a lépést, hogy

a létesítmény ösztönzést adhat a fejlődő magyar-vietnami kulturális és oktatási kapcsolatok további bővüléséhez, találkozási pontként szolgál majd a korábban Magyarországon tanult vietnami állampolgárok számára, akik közül sokan ma is magas rangban, vezető pozícióban dolgoznak.

Előtte nem sokkal tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök Budapesten Nguyen Phu Tronggal, a Vietnami Kommunista Párt főtitkárával, és lényegében Vietnam kommunista berendezkedését is méltatta, mert azt mondta, hogy „egy ország lehet úgy – és talán csak úgy lehet – sikeres, ha a hozzá leginkább illeszkedő, az ő kultúrájából fakadó társadalmi, politikai és gazdasági berendezkedést valósít meg”.

A hétfő esti Magyar Közlönyben most indoklás nélkül visszavonták a határozatot. Ugyancsak törölték azt a 2018-as döntést, amelynek alapján a nyugat-ukrajnai Lvivben vettek volna ingatlant 100 millió forintért a Lembergi Magyarok Kulturális Szövetsége számára egy Magyar Ház kialakítására.

zöldhasú
Hirdetés
Címkék
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.