A volt miniszterelnök szerint Orbán már 2002-ben arról beszélt neki, hogy új elitet és középosztályt fog létrehozni.
A 90-es évek elején nyilvánvalónak tűnt, hogy a kapitalista rendszer kiépítéséhez külföldi segítségre van szükség, ugyanis nemcsak a tudást és a tőkét, de a kapitalizmus kiépítéséhez elengedhetetlen középosztályt is „kölcsönözni” kellett külföldről - mondta el Medgyessy Péter az MTA-n. A volt miniszterelnök Sebők Miklós, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézetének igazgatója által írt Paradigmák fogságában: Elitek és ideológiák a magyar pénzügyi kapitalizmusban című kötet bemutatója alkalmából beszélt.
Mint az Index tudósításából kiderül, a volt kormányfő szerint Orbán Viktor nagy politikai projektje annak a rendszerváltás után kialakult elitnek a leváltása volt, amely részben ennek a külföldi kölcsönnek és befolyásnak a hatására alakult ki, így ő máshogy próbál új középosztályt és új elitet létrehozni. Jelenleg szerinte azt a folyamatot látjuk, illetve szenvedjük, hogyan lehet viszonylag hamar kiépíteni egy új középosztályt.
Arról is mesélt Medgyessy, hogy Orbán Viktor, amikor 2002-ben formálisan átadta neki a kormányzást, azt mondta neki, egy hibát elkövetett, azt, hogy a kormányzása alatt nem épített ki egy új gazdasági és kulturális elitet, lerombolva az addigit és ezt a hibát nem fogja többet elkövetni. Sebők és Medgyessy szerint az első Orbán-kormány alatt azért nem kezdett ebbe bele Orbán, mert akkor még a Fidesz nem ért oda a liberális pártból jobboldali erővé alakulás folyamatában.
(Index)
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.