Amíg nem tudják, mi okozta a szennyeződést, nem lehet kártérítési igényt beadni.
Székesfehérvár közgyűlése rendkívüli ülésen teljes körű vizsgálatot kért a stadion üzemeltetőjétől. A cél az, hogy kiderüljön, mi okozta a MOL Aréna Sóstóban lévő ivóvíz szennyeződését, mert az esetleges kártérítési igényét a város csak ezt követően nyújthatja be.
A tavaly év végén átadott stadionban tartott ülésen a képviselők egyhangúlag támogatták az ellenzék javaslatát, és utasították a Székesfehérvári Városfejlesztési Kft.-t a vizsgálat lefolytatására.
Guti Péter, a kft. ügyvezetője emlékeztetett arra, hogy a létesítmény múlt novemberben használatbavételi engedélyt kapott, akkor vízminőségi probléma nem volt. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) december közepén – mintavételt követően – jelezte a baktérium jelenlétét a vízhálózatban, de az akkori intézkedéseknek köszönhetően a probléma megszűnt.
Január és május között több alkalommal, több helyről vettek mintát, egyik sem jelezte a baktérium jelenlétét, májusban azonban sokkal nagyobb számban volt jelen a vízhálózatban. A korábbi intézkedéseken túl folyamatos fertőtlenítésre képes berendezéseket telepítettek, ezen túlmenően csapra szerelt fertőtlenítő eszközök is működnek.
Guti Péter szerint a hálózati probléma megszüntetéséhez egy kis időre lesz még szükségük, mivel több ezer méter vezeték és több száz szerelvény, vízvételi pont van az épületben, de hamarosan az is megtörténik.
Rácskai András, a Fejérvíz Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese hangsúlyozta, hogy Székesfehérvár ivóvízhálózatában semmilyen probléma nincs, baktérium csak a belső hálózatban van. Leszögezte, hogy a MOL Aréna Sóstóban "nincs fekália az ivóvízben".
A Fehérvár FC labdarúgócsapata múlt pénteken jelentette be, hogy nem Fehérváron, hanem Felcsúton fogadja július 18-án az Európa-liga első selejtezőkörének visszavágóján a montenegrói FK Zeta Golubovcit.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.