Gazdaság hvg.hu 2019. június. 12. 09:55

Harmadával lett drágább a lakásfelújítás tavalyhoz képest

Ennek ellenére sokszor éveket kell várni a szakemberekre, drágák az alapanyagok, a vállalkozók pedig a kis munkákra nem is nagyon szerződnek le.

Legalább 30 százalékkal drágultak egy év alatt a lakásfelújítások a munkaerőhiány miatt – írja a Világgazdaság.

A lapnak Ács Erzsébet, a Lakberendezők Országos Szövetségének elnöke azt mondta, a helyzet mostanra kritikussá vált, a hosszú alvállalkozói láncok miatt a megrendelők sokszor azt sem tudják, hogy ki végzi el a munkát, és a minőségi viták is mindennaposak. A minőségi kivitelezőkre pedig várni kell, akár éveket is.

A munkaerőhiány mellett az alapanyagok rendkívüli drágulása is megdobja a lakásfelújítási árakat, Ács Erzsébet szerint pedig kis munkákra, például egy fürdőszoba felújítására már szinte egyáltalán nem lehet vállalkozót találni, többnyire még az árajánlatig sem jutnak el.

A kivitelezői csapatok ugyanis sokszor kizárólag nagyszabású, több hónapig tartó, átlagon felül jól fizető projektekre hajlandóak leszerződni, ezért sok megrendelő inkább lemond a felújításról, vagy elodázza azt egy későbbi komplex felújításig.

* * * Személyi hitel, ha rövid időn belül pénzre van szükség

Előfordul, hogy hirtelen nagyobb összegre van szükségünk – pl. lakásfelújítás, autóvásárlás –, ebben a helyzetben a személyi kölcsön lehet az ideális megoldás, ugyanis akár egy héten belül a számlánkon lehet a szükséges összeg. A Bankmonitor személyi kölcsön kalkulátorával pár perc alatt kiválasztható a legkedvezőbb hitelajánlat.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.