Gazdaság hvg.hu 2019. május. 24. 19:26

Megtette a hatását a Brexit: kevesebb magyar él Nagy-Britanniában

Kijöttek a hivatalos bevándorlási statisztikák 2018-ra.

Csaknem tízéves mélypontra került az EU-ból Nagy-Britanniába bevándorlók száma – derül ki a pénteken kiadott 2018-as statisztikából. A nettó migráció, vagyis az érkezők és a távozók különbsége 74 ezer volt tavaly, ennyire alacsony számot 2009-ben mértek utoljára. A statisztikákból jól látszik, hogy a 2016-os Brexit-népszavazás óta folyamatosan csökken az érkező uniós polgárok száma.

Összességében is visszaesett a bevándorlás, a nettó szint 258 ezerre esett az előző évi 285 ezerről. Theresa May most távozó miniszterelnök korábban azt szerette volna elérni, hogy az éves bevándorlás mindössze 100 ezer legyen a szigetországban – jegyzi meg a Reuters.

Nagy-Britanniába a 2009 eleje után eltelt tíz évben, vagyis 2018 végéig több mint hárommillió külföldi telepedett le, valamivel több mint egyharmaduk érkezett az unió valamely tagországából. Amíg a bevándorlás politikai vitákat szított, és ezt tartják a Brexit-pártiak győzelme mögött húzódó legfontosabb indoknak, a közgazdászok és a brit vállalkozók egyaránt úgy látják, hogy a brit gazdaságnak előnyére szolgáltak a bevándorlók, például azzal is, hogy féket szabtak a béremelkedésnek.

A statisztikusok szerint 2018-ban 3,6 millió uniós polgár élt Nagy-Britanniában, közülük 82 ezer volt magyar. Más becslések ennek többszörösét említik, az viszont sokatmondó, hogy a hivatalos adatok szerint jelentősen csökkent a számuk, hiszen az egy évvel korábbi hivatalos adatok még 93 ezerről szóltak.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.