Gazdaság MTI 2019. május. 19. 11:30

Aki a görög tengerpartra megy, elfelejtheti a kanyargós, meredek hegyi utakat

Elkészült az autópálya Szerbián át.

Átadták a Nyugat-Európát Görögországgal összekötő, a Szerbiát észak-déli irányban átszelő autópályát, így ezentúl gyorsabban lehet eljutni a görög tengerpartra.

Az autópálya utolsó, 26,3 kilométeres szakasza a dél-szerbiai, sziklás Grdelica-szoroson keresztül vezet, megépítése hat évet vett igénybe, és mintegy 450 millió euróba (146,3 milliárd forint) került. Az autópálya befejezése előtt ezen az útszakaszon - főleg a nyári szezonban - gyakoriak voltak a balesetek és a dugók, a kanyargós, meredek hegyi úton ugyanis csak nagyon lassan lehetett haladni. 

A szerb építésügyi minisztérium tájékoztatása szerint a szerb-magyar határt a szerb-észak-macedón határral összekötő úton 2018-ban 58 millió jármű haladt át, és a várakozások szerint idén ez a szám további kétmillióval növekszik majd. 

Szerbia déli szomszédja, Észak-Macedónia tavaly fejezte be az országot átszelő autópálya kiépítését, Görögországban azonban még nem készült el a macedón határt Szalonikivel összekötő 60 kilométeres autópálya-szakasz.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.